Ezer évvel ezelőtt, mikor még távoli szerelem volt az ecset és én köztem, egy ismerősöm mesélte, hogy az első kiállításánál mennyire odáig volt, hogy végre bemutatkozhat. Nagyon várta a megnyitót, hogy ott majd reményei szerint befut az összes őérte rajongó vásárló, és kapkodják le a festményeit már ott a helyszínen a falról.
De nem így történt (óh, mily fordulat, nem erre számítottál??). A megnyitó után egy rózsaszín álom maradt a hírnév …. És akkor itt a pont. Ezzel be is fejezem a negatív sztorizást.
Nem erről akarok szólni, hanem pont az ellenkezőjéről, a bemutatkozás, a megnyitók fontosságáról.
Engem baromira nem érdekel a pogácsás megnyitókról hablatyoló savanyú művészek károgása. Nem foglalkozom a nyafogással a „csak az ingyen pia miatt jöttek el” nyekergőkkel. Az irigykedő szempárok, akik pedig festőművészként élnek, de azért megjelennek egy-egy művésztársuk megnyitóján, szintén hidegen hagynak.
Kiállítani kell!! (Hú, ezt nagyon szigorúan mondtam.) Az emberek nemcsak festményeket vásárolnak a falra. Egy emléket, egy embert, egy mondatot, egy élményt tesznek fel otthonukba.
Az internet óta már a szignó feltétele után közszemlére lehet tenni az alkotásokat. Nem kell megszáradnia a festéknek, nem kell bevárni a lakkozást, esetleg keretezést. Ki lehet dobni a publikum elé a képeket, és lehet várni a reakciókat.
Viszont baromi keveset ér a képernyőn való nézelődés. Amiért érdemes akár fázisképeket is feltenni az a kommunikáció. Beszélgetni kell a rajongókkal, érdeklődőkkel, meg kell mutatni az aktuális művet. Több képembe így szerettek bele, ezúton kerültek magántulajdonba, így természetesen támogatom a virtuális „kiállításokat” is.
Viszont az élő prezentálás, a megnyitók teljesen más színben tüntetik fel a festményeket. Szó szerint: más a színük. A fények elevenebbek, az árnyalások élvezhetőbbek, a képek ebben a dimenzióban sokkal közelebb kerülnek a közönséghez.
Egy ismerősöm mondta egyszer, aki az egyik megnyitóm előtt addig csak neten látta festményeim: Te, baromi jól festesz, ezt nem is gondoltam volna gépről nézve!! (Remek, mi?! És itt most ne a dicséretet vedd figyelembe, bár végtére is azon van a hangsúly, hanem légy jó fej, és vonatkoztass el attól, hogy öntömjénben nyomom a szövegem (vagy csak üldözési mániám van??), a lényegre fókuszálj, a mondat második részére).
Ergo: a valós, szagolható, érzékelhető, tapintható (na, azt próbáld meg!! :) ) tér hatására minden kép kap egy nagyobb mélységet, elevenséget, és baromira nem túlzás azt állítani, hogy szerethetőséget.
A megnyitók persze mindemellett unalmasak is lehetnek. Én rohadtul utálom a bemutatkozó szövegeket, a „csodás művész áll itt mellettünk” sorokat. Ezért vettem egy kanyart, és hogy ezeken a szeánszokon legalább én ne unatkozzak (ez nem vall közösségi érzékenységre, na mindegy), én adom elő a szöveget saját megnyitóimon is.
Persze némileg könnyebb a helyzetem, hisz motivációs képeket festek többségében, így van miről dumálni. Ha kérdéseket tesznek fel, azt is nagyon bírom. De a legjobban az tetszik, hogy a képek bemutatkozását direktbe mindig olyan sorrendbe teszem, hogy lássam, tényleg figyelnek rám az emberek, ezért tekergetem a nyakukat a terem egyik végéből a másikba, nehogy szétunják a fejüket.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy eddig minden beszédem zökkenőmentes volt, viszont legalább nem a hagyományos mederben hagytam folyni az ismerkedést a képeimmel a látogatók részére.
Hogy egy kicsit visszakanyarodjak a modernizációhoz. A netre szükség van. Be kell mutatkozni, ismerjenek meg. Legyél rajta a képeken, ahogy készül az alkotásod, mert azt imádják az emberek, ha ott feszengsz a festményed mellett, akár még ecset is lóg ki a szádból.
De ne sajnáld a pénzt a pogácsára, az italokra, ha cserébe egy élménnyel, és ha minden jól megy, egy tőled vásárolt festménnyel térhetnek haza a látogatók a megnyitódról.
(Fenti szöveg természetesen a festészet témájában íródott, hisz ebben vagyok otthon, de ügyesen pakold át a szinonima szótárba a festmény képet, és tuti felugrik benne: szobor, lakásdekoráció, vintage bútor stb….ja, nem??...sebaj...attól még remélem, a fanyalgásodnak lőttek, és rohansz szervezni a következő rendezvényedet, hisz mindjárt itt a Karácsony :) )
Ha gondolod, hívj meg, mesélj egy-egy képed keletkezéséről a megnyitód alkalmával, és ígérem, lenyúlok egy pogit (bár a csokit jobban bírom, de érted ezt is megteszem :)
(További gondolataim ebben a témában a hamarosan megjelenő könyvemben lesznek olvashatóak.)
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg ésk kövesd facebook oldalunkat!
