Kelts életre egy festményt! - karantén kreatív házi feladat
Kelts életre egy festményt! - karantén kreatív házi feladat

Hogyan lehet megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel a képzőművészetet?

Medve Marianna, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola tanítója remekül ért ehhez. Második osztályos gyerekeknek azt adta ki feladatul, hogy elevenítsenek meg egy klasszikus vagy kortárs festményt a tanulói. 

"Osztályommal első pillanattól, gyakorlatilag iskolába lépésüktől kiemelkedő figyelmet fordítunk a rajz órák élménydús, értékes, sikeres meg-és átélésére. Hihetetlen lelkesek! Mára már részükké vált az alkotni vágyás, s a szülőkbe is beivódott ennek fontossága, értékessége."

Az alábbi képek zseniálisan mutatják, hogy valóban élvezettel és nagy-nagy lelkesedéssel készítették el ezt a feladatot. Ezek nemcsak a kreatív fantáziájuk megmozgatására hivatottak, hanem egy általános műveltséget is már ilyen korán megszereznek a gyerekek általa. 

Sosem felejtem el, hogy a Toldi megtanulása a legkisebb gyerekemnek erős nehézséget okozott, pedig rendkívül értelmes. Anya, vagyis én, egyszercsak kapta magát és elkezdte rap-elve elmondani a strófákat :) :) Nos, mondanom sem kell, azóta is, ha álmából felébresztik, még mindig tudja a szöveget :)

Ezek a műalkotások szintén beleivódnak a gyerekekbe, hisz játékosan, könnyedén létesítenek velük "kapcsolatot".

És akkor íme egy pár házi feladat:

92712546 2836178736450895 4645491263632572416 n

92848898 2836178503117585 5057139835727249408 n

93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n93842081 2836179169784185 6441945636802658304 n

Elképesztően jók és ha megnézed a gyerekek arcát, mindegyiken látszik, hogy örömmel "pózolt" a festményen :) 

(a fotók szülői engedéllyel lettek megjelentetve)

Ha van hasonló színes feladatod, mely megmozgatott, küldd el, és beszámolunk róla egy cikkben :)

Lami

További ötletekért kövesd az alábbi oldalainkat és iratkozz fel havi egy hírlevelünkre a magazin főoldalán: 

facebook oldalunk, 

youtube csatornánkat 

Pinterest tábláinkat.