Lami: Festményeiden olyan könnyedén hullanak egymás mellé az ecsetvonások, mint amikor valaki finoman megsimogat egy újszülött gyermeket –
és akkor ez volt az objektív bevezető, amit első ránézésre érzékelek képeidből.
De akkor most beszélgessünk tovább úgy, mint régi ismerősök :)
Nem győzöm hangoztatni, hogy minél több tudás van egy ember birtokában, annál nagyobb a szerénység és alázat benne. Igénye a tökéletesebbre még erőteljesebbé válik. Viszont mivel tudja, hogy mindig van hova fejlődni, ezért van egy szelíd alázat is benne, hogy még mindig és mindig nem érte el a fejlődésének a végállomását.
Hogy ez a roppant bölcs meghatározásom hogyan jön hozzád? Nos, sehogy :) Az egyik olyan festő vagy, akinek a képeinél semmit nem érezni ezekből. Nincsenek képeiden görcsök, tanulási fázisok reszkető ujjait nem érezni. Nincsenek elfogadási kényszerek. Divatképeket egyet sem látni nálad.
Egyetlen dolog van, mely mindenütt megmutatkozik nálad: a szelíd szeretetet. Ez jellemez téged is, így ismertelek meg. A festészet ehhez a könnyedséghez hozzátett valamit a jellemedhez, vagy épp fordítva, ezt a finomságot használod fel az ecsetvonásaiddal?
Huszár Boglárka: Nehéz erre úgy válaszolni, hogy az én „finomságomat” viszem fel a vászonra, erősen önteltnek érezném. De ha őszinte akarok lenni, akkor nem az ecset és a festészet irányítja a jellemem, hanem pont fordítva. Nem szeretem a durvaságot, a kemény reagálásokat. Szeretek csendben, szolidan megnyilvánulni, így ezt a festészetben sem tudom másként tenni.
Lami: A legtöbb festményeden szerepel a nő. Lehet ez portré, fantáziakép, akárhogyan is jeleníted meg, szinte mindig lebegő érzést ad. Nem erőszakosan van jelen a képeken, nem támad, nem harsog, nem igéz durván. Pont az a fajta személy, akit a férfiak el akarnak csábítani, mert úgy tűnik, bármikor elillanhat kezeik közül. Most mondjam azt, hogy mindenki önmagát festi meg? :) Ez a morál, ahogy éled az életed, jelen vagy, de sosem erőszakosan, mennyire érzed úgy, hogy segítségedre van pályafutásodon, a hivatásodban?
Huszár Boglárka: Az igazság az, hogy pont ez a hozzáállásom, amit az előbb is említettem, igen sok kompromisszumra és alkura ad lehetőséget. Időnként úgy érzem, hogy jobb lenne „erőszakosabban” fellépnem érdekemben. De ha boldog ember akarok maradni, akkor azt is el kell fogadnom, hogy erőltetetten nem változtathatom meg magam. Ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretném, nincs harag bennem. Ahogy jöttem, ugyanolyan szép csendesen távozom is. Én így érzem jól magam, és amit eddig elértem, úgy gondolom, pont megfelel annak, hogy tükörbe tudjak nézni minden nap.
Lami: Voltunk a kiállításodon, ahol saját fotóid voltak kiállítva, mellettük pedig a róluk készült festményeid. Zseniális volt, ahogy az egyébként is tökéletesen komponált fényképek az ecsetvonásokkal kaptak egy plusz hangulatot. A legtöbbünknek van legalább három kedvenc színe, amit akármilyen kép is kerül ki a kezeink alól, szinte mindig szerepet kapnak. Te miket szoktál kinyomni a palettára az elsők között? És mi az az egy, amit úgy érzel, neked teremtettek? (nyugi, nem megyek bele egy színterápiás pszichológiai tesztbe :) )
Huszár Boglárka: Rendben :) Ez a színválasztás valami olyasmi, mint mikor az ember változik. Azzal, hogy érettebbek leszünk, a színek iránti vonzalmunk is átalakul. Ne tarts kérlek megint nagyon okoskodónak, hisz nem bölcsnek tartom magam azzal, hogy érettnek nyilvánítom a korosztályom :) Viszont látom, hogy huszonévesen teljesen más szín világ vonzott, mint manapság. Ami most örömmel tölt el azok a pasztelles földszínek. Szeretem a barnát, a bézst, a nyerset, és ezek százféle árnyalatát. Benne van a biztonság, a nyugalom, és némi titokzatosság. Ha erről az oldaláról közelítem meg, akkor örülök az évek haladásának :)
Lami: Több magazinnak dolgozol fotósként, vállalsz falfestéseket, festményeid értékesíted. Az ember akkor boldog igazán, ha a munkája, a hivatása, egyben a szenvedélye is. Ehhez idő kell, hogy célba érjen. Mely tulajdonságok elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki eljusson erre a szintre?
Huszár Boglárka: A legfontosabbnak a bátorságot tartom. Nagyon sokszor kértek már fel olyan feladatra, munkára, amit előtte sosem csináltam. Megvallom őszintén, ezt nem szoktam elmondani a megrendelőnek, hisz ha rám talált, akkor valamiért úgy érezte, én képes vagyok a feladat megoldására. Nagyon szeretem a kihívásokat. Ehhez párosul egy kitartó magatartás is. Sosem adom fel, míg el nem érem azt a szintet, amit utána nyugodt lélekkel adhatok át az ügyfélnek akár fotóról van szó, akár egy festményről.
Lami: Játsszuk el, hogy én vagyok a Jótündér – bírom az ilyen szerepeket –, te pedig kívánhatsz tőlem egy „megérkezést”. Hol éreznéd úgy, hogy most jó, elérted, amire vágytál?
Huszár Boglárka: Ha most hirtelen megérkezhetnék? Annyi biztos, hogy a festészetet nem kérném. De tudod, miért? Számomra olyan, mint másnak egy felkelés vagy egy reggeli fogmosás. Teljesen természetes velejárója az életemnek, így olyat nem kívánnék tőled, amiről tudom, úgyis mindig jelen lesz az életemben, akárhova is visz az utam :)
Viszont, ha már így rákérdeztél, szeretnék egy olyan fotós műtermet, mely teljesen a gyermekekre fókuszál. Nagyon szeretek baba fotósorozatot készíteni. Hogy igazán olyan lehessen, mint álmaimban, és azt mondhassam, „megérkeztem”, akkor talán ez lenne a kérésem hozzád, hogy ültess be egy hatalmas, gyönyörű világos, baba barát fotóstúdióba :)
Huszár Boglárka további munkái az alábbi linkeken tekinthetőek meg:
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
