Lami: Ezerféle festészeti irányzat van. Neked kitaláltam egy új kategóriát, amit azért tuti nem visznek be egyetlen művészeti lexikonba sem: hunyorgó festészet. És ebben hidd el, minden csoda benne van, amit képeiden látni.
Fények, elevenség, vidámság, életöröm...és akkor most abbahagyom :) A lényeg, hogy festményeidet másként nem tudom elképzelni megszületni, mintsem ránézel egy tájra, enteriőrre, csendéletre, kicsit összeszűkíted a szemed, és a számodra a látványban kiugró legerőteljesebb mélységeket, fényeket viszed fel a vászonra belőle. Vagy tévedek? :)
Niki: Egyáltalán nem. :-) És köszönöm a megtisztelő címet: hunyorgó festészet. Annyira jól írtad le e pár gondolatban, hogy ezzel semmi egyéb baj nincs, csupán annyi, hogy így nem tudom, én mit mondhatnék még erről... De tényleg így van, hunyorogni szoktam. Épp alig egy hete kérdeztek is erről egy utcai festés alkalmával. Hunyorogni kell, és akkor elkülönül a látványban a lényeges a kevésbé fontos részektől.
Lami: Anno megnéztem egy videót, hogyan dolgoznak mások festőkéssel, majd nagy mellénnyel odaálltam a vászon elé, hogy most akkor én következem, ide nekem a „festőkések királynője” címet. Sejtheted, hogy nem ez lett a sztori vége. Nos, eddig egyetlen képem született így, és bár imádom, de a könnyed festékréteg felvitelek mégsem oly egyszerűek, mint első ránézésre látszódik. Festőművészi utadon mi volt a legfontosabb és legmeghatározóbb tapasztalat, mely megtanított az alázatra a művészet iránt?
Niki: Talán az, hogy a művészetben nem szabad kapkodni. A művész rengeteg időt "kap" a festményétől. A világ rohan, de az alkotás, az csak alkotás marad, "neki" csupán ennyi a dolga. Mikor nem tudom, mit kéne még alakítani egy képen, kellene-e még egyáltalán, akkor otthagyom kicsit.
Azt szoktam ilyenkor mondani, hadd pihenjen. Ez idő alatt egyáltalán nem gondolkozom a képpel kapcsolatban, s mikor visszatérek hozzá, rögtön "beszélni" kezd hozzám, s pillanatok alatt rájövök, van-e még dolgunk egymással.
A művészet az alkotó emberben lakó állandóság, folyamatos jelenlétére mindig lehet számítani, ha hagyunk magunknak időt a lecsendesülésre, a belső figyelemre.
Lami: Az előbb, mikor felsoroltam, hogy mi mindent látni festményeiden (fények, elevenség és így tovább), majdnem odaírtam, hogy zenélnek az alkotásaid. De aztán delete-t nyomtam rá. De most már le kell írnom. Akkora élet és elevenség van képeiden, hogy lekottázható a hangulata. Nem feltétlen mindegyik az örömet fejezi ki, még akkor sem, ha vibrálnak rajta az élénk megfogalmazások. Mit jelent neked a zene a festészeted kialakulásában?
Niki: A lelkem nagyon szereti a zenét, leginkább az élő előadásokat - koncerteket - kedvelem. Talán ennek a szeretetnek a tükörképe lehet képeim elevensége, ahogy fogalmaztál. Valamennyi képemet örömmel festem, nagyon nagy részükhöz köt személyes emlék, tapasztalat. Sokszor festés közben szól bennem valahol legbelül egy dallam, egy kedvesebb részlet, ez nem is annyira tudatos, mint inkább egy nagyon kellemes érzés... olyan ez, mintha eddigi életem filmje peregne odabent, és a filmkockák a festékkel rákerülnek az anyagra idekint.
Lami: Mész az utadon, és hagyod, hogy sodorjon a „végzet”, vagy tudatosan építesz fel minden lépést? Hova engeded most sodortatni magad vagy éppen melyik a következő kipipálásra váró állomásod?
Niki: Sorsom, hivatásom a festészet, amiért végtelenül hálás vagyok. Köszönetet mondok minden egyes alkotással töltött napért. Tudatosságra itt már nincs szükség, a hálám és alázatom a megfelelő irányba visz. Ez az irány mostanában többször sodor Budapesten a Kazinczy utcába, ahol plein air festésen, kiállításokon veszek részt.
Művésztáborokba kapok meghívást, tervezés alatt van egy állandó nyári tárlat a Balaton-felvidéken található meseszép Szent György-hegyen, valamint egy júliusban nyíló szintén pesti kiállításra is készülök.
Hálával a szívemben a megfelelő állomásokra jutok el, szép sorjában.
Alkotó:Király Nikoletta
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
