Első gondolatom az volt, hogy az egész film forgatókönyvét ide be kéne másolni, aztán szevasz.
Úgy verik mellbe az embert a mondatok, hogy sokszor nem tudja eldönteni, most feladja a művészet iránti szenvedélyét, elkötelezettségét, vagy küzdjön és harcoljon tovább.
A filmet minden kezdőnek és a művészet útján már régóta járó alkotónak meg kell néznie.
Több mint egy hónapja bajlódtam egy festménnyel. Nem akart összeállni, nem éreztem magamévá. Tudtam, mit szeretnék ábrázolni, honnan az ihlet hozzá, mit fog üzenni. De tele voltam tűzdelve béna elvárásokkal. Hol magam felé, hol pedig azt akartam, hogy szeressék az új képem mások is.
Aztán a Mester és tanítvány című film után valami őrületes hangulat ragadott el. Megnéztem, és alig vártam a főcím végét. Rohantam az állványhoz, és tojtam le minden szabályt, kötelezettséget, jövőképet. Azt akartam, hogy ott, a jelenben, a vászon előtt önmagam legyek. Egyedül a színekkel, a gondolataimmal. Úgy akartam feltenni az ábrázolást, hogy beleégessem az összes érzelmemet.
Sosem az a fontos, hogyan reagálnak rá az emberek. Hisz ahogy a filmben is van egy jelenet, mikor egy „műértőnek” mutatnak be egy pár rajzot, aki odáig van a modern festészet iránt, így levegőt alig kap, mikor meglátja a festékpacákat a lapon. Több perces ájuldozás után közlik vele, hogy ezeket a képeket sérült gyerekek készítették. A maguk módján művészeti alkotások, de nem piacképes áruk. Pofa leesik, sértődöttség beáll.
Szóval sosem az a fontos, hogy mások hogyan fogadják az ember munkáját. Első körben nem. Persze minden művész kifelé is „dolgozik”. De addig, amíg hamis, nem az alkotó világáról árulkodó festmények kerülnek ki az ember keze közül, addig a rajongás nem lesz valós.
Első és legeslegeslegeslegelső, hogy aki készíti, azt tegye boldoggá és elégedetté a műve. Repkedjenek itt nyugodtan a magas frázisok, hisz erről nem lehet alsó hangon beszélni.
Aki bármit készített is már saját keze által, akár homemade, akár professzionális eladásra, tudja, miről beszélek.
Az egész film erről a szól. A művészet, a festészet hanyatlásáról, és a Szenvedélyről. Erről a nagy betűs sosem elfelejtendő Szenvedélyről.
Egy lelkes, festeni akaró srác és egy öreg, megkeseredett alkoholista festőművész kapcsolatáról. Ki mit ad és tanít a másiknak.
Tele cinizmussal, elkeseredéssel, és bődületesen hatalmas lángolással.
Ha bárki lepunnyad, és elege lesz önmagából, elégedetlen lesz útjával, nézze meg feltétlen ezt a filmet, hogy visszataláljon ahhoz az énjéhez, mely elindította a művészeti pályán.
Szóval jófej voltam, nem teszem be ide az egész forgatókönyvet. Pedig esküszöm, arra gondoltam, hogy annál jobban, mint ahogy a filmben szereplő mondatok adják vissza az emberbe a lelkesedést, képtelen vagyok rá.
De rád bízom inkább, hogy együtt élvezd a színekkel, fényekkel, dühöngésekkel, ölelésekkel teljes filmet te magad. Aztán hozz létre valami igazán TE alkotást.
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
