18+ avagy mit ad egy képkeret a nővé váláshoz?
18+ avagy mit ad egy képkeret a nővé váláshoz?

Első körben most a férfiakat kérdezném meg? Csukják be a szemüket, és képzeljék el párjukat, feleségüket, ahogy éppen ágyba csábítja Önöket.

Az első képen legyen a nő teljesen meztelen, míg a második filmkockán takarja azt, melyet kizárólag maguknak mutatna csak meg. Mindkét kép megvan? Nos, melyik az, mellyel a vadászösztön erőteljesebben előugrik Önökből még egy piszok fáradt estén is?

Nem végeztem közvélemény-kutatást, de nőből vagyok, és barátnőkkel körbevéve, így biztos alapokra szorítkozva állíthatom, hogy egy sejtelmesen felöltöztetett csábító sokkal kívánatosabb tud lenni a férfiak számára, mint a pőre tálalás.

cipello 70c50 olaj vaszon

És most akkor maradjon mindenki az oldalon, mert ez nem egy 18+-os cikk lesz, hanem a magazin tematikáját folytatva visszatérünk a művészethez.

Egy festmény utolsó simításai után, lakkozás, ékelés, még mindig van egy fontos lépés, mely a néző tekintetét erőteljesebben fogja bevonzani, másként fogalmazva, még kívánatosabbá teszi ahhoz, hogy elidőzzön előtte a nézelődő. Vagyis a kislányból felnőtt nőt varázsoljon.

Ez pedig nem más, mint maga a képkeret helyes kiválasztása.

A képkeret úgy ahogy van, hazavághatja egyrészről a festményt (lásd például szűk cicanadrágban egy narancsbőrös fenék látványa...brrr...na ugye?!), de egy esetlegesen gyengébb kivitelű képet ennek ellentettjeként, szemet gyönyörködtetővé tehet.

Én évek óta egy olyan emberrel készíttetem a festményeim keretezését, aki nem hagyja, hogy ösztöneim vezéreljenek. Persze mindig elmondja, hogy azt csinálok, amit akarok, és persze ezzel a mondatával már tudom, hogy magában azt gondolja: „mekkora balek vagy, már látom, ahogy sírdogálsz majd a hülye döntésed miatt”.

Nem elég az, hogy bemegy az ember egy keretezőhöz, elmondja, mekkora és milyen színű keretet szeretne. Jobb, ha mindezt egy objektíven hozzáálló végzi el helyettünk.

20160730 184421 Luca

Fontos maga az enteriőr, ahol a festmény „lakni” fog. Ha úgy szeretné valaki, hogy beleolvadjon az otthonba, és szinte részese legyen a szobának, akkor semmi esetre sem érdemes széles, vastagon felugró kerettel felöltöztetni a képet, inkább egy könnyebb, a festménnyel vízszintben lévőt kell választani. Ezzel részben felöltözteti, de nem hagyja, hogy uralkodjon a kép az otthonban.

Ha viszont valaki pont azt szeretné, hogy minden tekintet ráfókuszáljon, akkor egy magasan kiugró kerettel, szemet befelé húzó megoldással kell felruházni a művet.

A régi korok festőművészeinek nemcsak a festék kikeverésére voltak inasaik, hanem külön képkeretező műhelyt is fenntartottak.

Ahogy fontos egy ajtónál a kilincs megválasztása, vagy egy ruhánál a szép gomb felvarrása, hogy még inkább összeálljon a harmónia, úgy a képkeret maga az, ami befejez egy festményt.

f DSC4179

Nos, az előbb említettem az én emberem, akit többek között azért kedvelek, mert azon kívül, hogy házhoz jön, barátként tekintek rá. A barát pedig, az igazi, nem hagy ránk minket, és nem az a célja, hogy szeressük őt, mert baromi jól tud hajbókolni, hanem simán képünkbe vágja a valót.

Mi festők néha elszállunk, és nem látjuk már tisztán a saját képünket. Ő viszont mindenféle érzelemmentesen tudja, mivel lehet még jobban kiemelni a képet. Javasol belső lécet, paszpartut, színeket, formákat. De sosem erőlteti, kizárólag javasol! Érdemes így ezt a befejező fázist valódi szakemberre bízni.

Egy kép megteremtése nem fejeződik be az aláírással. Így a prezentálás sokkal előnyösebb lesz, ha a meztelen nő felkap magára egy lenge szerkót, és azzal vonzza be az amúgy egyébként éhesen sóvárgó férfi tekintetet.

Keretezőm elérhetősége az alábbi facebook linken található.

(Az illusztrációként felhasznált festmények a szerző alkotásai.)

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!