Ember tervez, kreatív anyag végez....
Az egész úgy kezdődött, hogy férjem hazajött egy tábla hungarocell lappal. Mesélte, hogy a sétája alkalmával, amikor a héten olyan baromi nagy szél volt, egyszercsak elé fújta a viharos szél. Higgyétek el, rendes emberek vagyunk, így ha megtalálta volna, honnan jön, visszaviszi. De hát mivel nem lelte meg eredendő helyét, ezért gondolta, hazahozza asszonykának, tuti kitalál belőle valamit.
Szóval a cikk nem íródott volna meg, ha nincs a szél, a hungarocell lap és kedves férjem nem ismer eléggé.
De ha már hazakerült, ám legyen helye is, és ne csak a falnak támasztva várja a csodát.
Már idejét sem tudom, mióta kerülgettük takarítás közben egy réges rég darabjaiban megvásárolt képkeretet. Nem, ezt nem a szél fújta elénk, ezt vásároltam egy régiség kereskedőtől. Beleszerelmesedtem, de nem volt mit beletenni. Ezidáig. És ahogy ez ismerős valószínű sokaknak, nincs olyan darab, ami felesleges lenne, minden megtalálja előbb-utóbb a funkcióját.
A Laminiart képeknek találtam ki, hogy milyen klasszul néznek majd ki a kis festmények a nagy keretben egymás mellett. Fehér koptatott keret, belül szintén valamilyen vintage színű háttér, esetleg repesztéssel megbolondítva. Ne keresd a fotókon ezt a dizájnt... az élet, - mit élet!!! - az alapanyag keményen közbeszólt.
Nos, sok helyen olvastam már arról, hogy egy bútor átvérzik. Sosem tapasztaltam, de gondoltam, valami vöröses csíkozás jelenhet meg a felületen, elég idegesítő lehet persze, ha nem erre az antikolásra vágyott valaki. Azt életemben nem mertem volna elképzelni, hogy ez az átvérzés konkrétan azt jelenti, hogy alapozás után egy kicsit rózsaszínes lesz a fa felülete, de hogy az utána rávitt fehér fedő festék is valami királylányos bálba készül, és tojik arra, hogy én nem ezt a színt szeretném látni, hát ez erősen meglepett. Igen, tudom, olvastam már valahol. hogy blokkoló is létezik. De ha nincs itthon, és azonnal akarsz valamit csinálni?? Na ugye, hogy akkor nincs más, mint abból kihozni a legtöbbet, ami adva van.
Nos, nekimentem én mindennel ezek után, amit itthon találtam. Fehér festék még egyszer, majd egy beige árnyalat... persze sehol semmi változás. Igyekeztem beletörődni, hogy ebből már nem lesz vintage hangulat, így waxokat kapdostam elő. Jöjjön egy mély barna, egy ezüst, némi vörös, ha már a bolond úgyis rózsaszínbe álmodta meg magát.
A külső szélével végeztem, így a belső mélyedést gondoltam, hogy na végre, majd én megmutatom, ki a főnök a kreatív cuccok birodalmában. Előkaptam az egyfázisú repesztőt, majd a levegőben meg is állt a kezem - szerencsére nem azért, mert üres volt, de már ilyen is előfordult, hogy hülye rendmániám miatt visszatettem a helyére a kifogyott dobozt is - hanem egész egyszerűen nem tudtam eldönteni, milyen színnel fedjem le, ami megreped majd.
Fiatalabb koromban (vagy öt éve.. de jól esett leírni ezt a fiatal szót) csináltam rendszeresen, hogy nem tudtam, melyik nyakláncot vegyem fel a szettemhez, ezért egy csomót a nyakamba akasztottam, lesz, ami lesz, ha kell, karácsonyfa leszek alapon. Hát most ugyanez volt a szitu. Ha nincs döntés, akkor jöjjön minden. Így került a belső vájatba fekete, bronz és arany szín is.
Persze aztán jött a fő kolompos, a hungarocell lap, aki az egész sztoriról tehet. Eredetileg be akartam festeni fehérre, de aztán lebeszéltem róla magam. Jöttek persze az ötletek, hogy legyen repesztett, de költséghatékonyság miatt ezt rohadt gyorsan elvetettem. Egy több mint fél négyzetméteres táblára nem igazán volt kedvem kísérletezni, hogy sikerül-e vagy egész éjjel ott állok fölötte és könyörgök neki, hogy repedjen már meg. Elővettem a modell pasztát és bekentem vele. Mivel nem lett teljesen olyan, amilyet szerettem volna, ezért tapicskoló mozdulatokkal felemeltem, hogy rücskös legyen.
Egy cseppet sem sértődtem meg, mikor férjem megnézte és közölte, hogy milyen ügyesen csináltam a hungarocell anyagra hungarocell mintát. Szóval lazán felesleges volt, de elmagyaráztam, hogy erre jobban fog tapadni a festék... és jött megint a kérdés: milyen festék??? Na, de ezzel már nem sokat szórakoztam. Fekete mellett döntöttem. Igen, amellett a szín mellett, amit három tubusból úgy szedtem ki a végén, hogy szét kellett vágnom őket, mert teljesen elfogytak. De azt hiszem, még itt sem voltam ideges, hisz végtére is alkothatok, micsoda ajándék ez (nagyon megy, hogy megnyugtassam magam, csak nehogy azt a mondatot halljam, hogy: "hagyjad, majd megcsinálod később!!".. na persze)
A történet utolsó része az volt, hogy ki kellett találnom, hogy tegyem fel a képeket. Szalag keresztbe, majd rá csipesszel a képek? Milyen színű szalag legyen? Milyen sűrűn tegyem fel? Keresztbe csak vagy hosszában, hogy legyen dizájnos? Nos, rövidre zártam. Előkaptam a rajzszögeket, ragasztottam rájuk gyöngyöket, hogy illő legyen a keret "ki tudja milyen stílus, de jó színes" kompozíciójához, és ezzel be is fejeztem az egészet.
És arról most nem mesélek többet, hogy vagy két órát mászkáltam vele, mire meg lett a helye... ami végleges??
És bocs, hogy nem készítettem fázisfotókat... még hosszabb lett volna az írás.
Lami
Kövesd facebook oldalunkat idekattintva, a youtube csatornánkat pedig itt találod.
