Adva van egy pár spatula. És mellé egy nő, aki bekódolta magába, hogy „csakazértiselcseszem” még a legegyszerűbb do it yourself projektet is.
Vagyis én és a negatív gondolataim.
Egyrészről fura, hogy én, aki huszonévesen rendszeresen tartottam kézműves foglalkozásokat gyerekeknek iskolákban, napközis táborban, művelődési házban, mára már elvesztettem a türelmem ezekhez a kézműves, otthon elkészíthető dolgokhoz.
Másrészről pedig halál büszke lehetek magamra, hogy ismét (egyelőre) jóstehetségnek bizonyulok, hisz ha eldöntöm előre, hogy béna leszek, akkor tényleg így is lesz.
Na, ezen lassan itt az ideje változtatni.
Szóval van ez a spatula karkötő dolog, ami nagyon megtetszett nekem és roppant egyszerűnek is tűnt első ránézésre.
Vízbe áztatni ezeket a nyelvlapoc névre keresztelt falapocskákat (pedig olyan helyes neve van!), ha megszívta magát, akkor valami kör alakú formába hajlítani, és hagyni megszáradni.
Első körben bögrékbe és befőttes üvegbe raktam. Ja, hogy nem kétszáz kiló vagyok, így le fog esni a csuklómról, mert nem elég szűk az átmérője?
Hm. Újratervezés. Mert most tényleg eldöntöttem, hogy valami használhatót szeretnék alkotni.
Nos, vissza a vízbe, ázzon megint egy kicsit. Férjem éles látásának köszönhetően azt már tudom, hogy ezt esőben, párás időben tuti nem lehet majd hordani, hisz ahogy visszakerültek a vizes közegbe máris kiegyenesedtek. Hát ennyit a fillérekért vásárolható ötletekről. Na mindegy, ettől még nem fogok tőrömbe dőlni.
Amikor kellően megáztak ismételten, elővettem az utoljára az esküvőnkön használt kristálypoharakat, hisz azoknak kisebb a szája, és abba gyömöszöltem bele a nedves nyelvlapoct (ezt egyáltalán így kell ragozni??).
Most pedig száradnak.
Szerintem holnapig ki sem veszem őket, nehogy meggondolják magukat, és visszaegyenesedjenek.
De itt megrekedtem. Mivel dekoráljam őket?
Van strasszos szalagom, az egyik biztos, hogy azt kap majd. Imádom az ezüstöt, a csilivilit, így egy kiegészítőnek jó lesz.
De mit tegyek a többire?
Ötleteljetek, plíííííííííz!!!!
Ígérem, négyet kiválasztok közülük, és ami birtokomban van eszköz, el is készítem, és megmutatom.
Még ha diy ciki lesz is megint :)
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg és kövesd facebook oldalunkat!