Máris hiányzol
Máris hiányzol

Rengeteg olyan szituációt sorol fel a film, melyre kívülről eszméletlen könnyű reagálni, hogy mi a helyes viselkedés. Ha benne van az ember, akkor viszont már nem biztos, hogy a ráció, az objektivitás vezérli.


Ilyen helyzet például, hogy mit engedjünk meg egy barátnőnek, aki gyerekkorunk óta mellettünk áll, vele nőttünk fel? Ha tudjuk, hogy már csak rövid időt tölthetünk vele, akkor is hagyjuk, hogy érzelmei irányítsák őt és egy utolsó pánikrohamban minden szeretetbonbont bármi áron össze akarjon kaparni magának, ezzel kihasználva minden körülötte élőt?

Mi az a véd és dacszövetség? Akár hazugságok sorozata, némasági fogadalmak? Kinek tesz ezzel az ember jót?

A barátság meghatározhatatlan dolog. Pont mint a szerelem. Kívülről és belülről két teljesen különböző ember egymásra talál, és életre szóló kapcsolatot alakítanak ki egymással.

Na, jó, ezek megint olyan fennkölt szavak, amiről most vissza kell másznom. Szóval. Van két ember. Egy kicsit slampos, bő ruhákban járó, lapos cipő, minimal-smink, visszahúzódó, szelíd, csak időnként dübörögve éldegélő. Aztán ott van ellenpólusként egy cicababa, magas sarok, mély dekoltázs, belőtt séró, pasikat leigázó, állandóan harsányan viselkedő.

Ebben a két emberben semmi közös sincs sem első ránézésre, sem a tulajdonságaik figyelembevételénél.

Mégis kitartanak egymás mellett. Sőt mi több. Szeretik egymást. Teljesen megmagyarázhatatlan a dolog, hisz azt szokták mondani, „madarat tolláról, embert barátjáról”. Ebben az esetben viszont ez nem mondható el.

Maris hianyzol1

Az életben mindenki látott már olyan barátságot, ahol az egyik felet ki nem állhatta, mert gonoszkodó volt, utálatos, önző, szóval minden „remek” tulajdonsággal felfegyverzett, akár a szó szoros értelmében. Barátja, barátnője viszont maga volt a megtestesült szelídség, kevés szavával is csak dicsérni tudott másokat, megjelenése letisztult, bájos. És mégis azt látni, hogy évtizedek óta ők ketten együtt vannak, legszebb és legnehezebb napjaikban is tudják, csak egymásra számíthatnak. A filmben lévő páros valami hasonló.

Érezni végig, hogy ki kit használ ki, de a másik fél részéről mégis megmarad szerethetőnek. Hogy az élet közbedob még egy csavart, és ettől a kihasználó még durvább játszmákba kezd? Ettől elfordulnának egymástól? Miért tennék? Ha már azon a ponton nem egyeznek, hogy nem azonosak az ítéleteik, akkor miért válnának szét, ha az élet teszi próbára őket?

Majd a következő kérdőjelek halmaza a férjé. Tényleg meg lehet változtatni egy durván keményen élő, romlott pasast azzal, hogy egy hozzá hasonló nő jutalmazza meg szerelmével? Mindketten képesek lesznek átformálódni, hogy a család fogalma is képbe jöjjön? Aztán, ha beüt a tragédia, a férfi hálája jeléül, és a szerelem érzésével képes minden megaláztatást eltűrni, vagy máshonnan gyűjti be az életre valót ilyenkor?

Ha a férfi mégis kitart, akkor hülye, béna, papucsember lesz belőle, vagy maga a megtestesült érzelem? Ha viszont elmegy, hátat fordít, akkor igazi macho-vá válik, vagy egy gonosz, érzéketlen állattá, aki nem képes idomulni a helyzethez?

Aztán ott van még egy kérdőjelekkel tűzdelt gondolatsor, mely egy anya viselkedését állítja elénk. Egy anyáét, aki kicsit más, de valahol mégis hasonló lányához. Úgy szeret, mintha nem lenne jelen. Önzőnek tűnik, karrieristának, önmagát imádónak. Hogy kiből milyen ember lesz és miért, ezt csak egy pszichológus díványán lehetne megtudni. De ez senkit nem érdekel. Mocskos titkok, béna magyarázkodások, kifogáshegyek. Erre nincs idő, hogy rájöjjön a világ, hogy mi vezetett valakit jelleme kialakulásához.

A lényeg, hogy ezek az anyák, akik látszólag maguknak élnek, ugyanúgy szeretnek, mint a babusgató fajták. Csak másként mutatják meg, másként reagálnak helyzetekre. Néha félnek már kiadni valós érzelmeiket, mert már úgyis el lettek könyvelve „dögnek”.

A krízis helyzetek viszont előhozzák belőlük a „lerázhatatlan Teréz anyut”. Nem tántorítanak a fájdalom mellől. Nem önmaguk lesznek fontosak, hanem lányukért szól minden pillanatuk. Ezért kapnak-e kedves szót, elismerést, ölelést? Túl romantikusan rózsaszínesen negédes lenne az élet, ha egyetlen kedves gesztus, amit egy anya kárpótlásként ad, máris egy egész múlt elfelejtését adná ajándékként.

A film erős példa arra, hogy a szeretetet piszkosul nem lehet megmagyarázni, hogy mitől maradhat fenn. Egyszerűen van, él és ennyi. A barátnő, anya és férj kitart egy nő mellett, akit nem feltétlen tudunk megszeretni a filmben.

Ott vannak és szeretnek.

Nem tudjuk, miért, hogyan képesek erre, és vajon mi is ezt tennénk-e vagy másként?

Mondtam, a film tele van kérdésekkel….a válaszokért nézd meg.

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!