Az ember jó esetben imádja a szüleit, tiszteli őket. Az első szavak, és lépések megtételétől fogva rengeteg mindent róluk példáz, az általuk tanítottakat sajátítja el.
De egyszer csak belelép a kamaszkorba, és rádöbben, vannak dolgok, amelyeket mégsem tőlük kéne megkérdezni: „-Te, anya, mikor apa neked csinálta...tudod….azt….szóval akkor...áh...hagyjuk….nem akarom elképzelni.”
Az intimszféra titokszférává alakul, és ezzel egyetemben, ha arra gondol a gyermek, hogy őt tényleg nem a gólya hozta, hanem anya és apa is egy szerelmes együttlétben teremtette őt meg, akkor elkezd fintorogni.
Mert anya és apa nem szexelhet. Az annyira állatias, és csak a fiatalokra vonatkozhat, mármint a szex, hogy mély undort érez, ha nem akarja elképzelni, hogy anyuka kéjtől átitatva várja apukát, hogy utána örömtől visítva örvendjen a „találkozásnak”.
Az első legfontosabb dolog az emberek életében, hogy önmagukat rendbe tegyék, magukkal foglalkozzanak, így ezzel másoknak is örömet okozzanak. Aztán majd jön a család, a kicsivel nagyobb közösségek, mint rokonság, munkahely stb. de még az egyén és a család között ott van egy terület, mely tetszik, nem tetszik, úgy tűnik, a második legfontosabb dolog az életben: a szexuális élet.
Nos, ha az embernek a szülei művészek, akkor bizony lehet, szembesülnie kell azzal, hogy ezt valamilyen formában napvilágra is hozzák az ősök egy-egy művükben. Vagyis az alkotásaik süvíteni fognak a szerelmi légyottoktól.
De ezt hogy fogadja el? Számára a szülők onnantól fogva, hogy ő megszületett, vagyis bővült a család, már nem szexelhetnek tovább. Gondolja ezt a gyermek. Vagyis szeretné ezt gondolni.
De a szülő is így vélekedik, ezért ha hirtelen felindulásból felfest egy összegabalyodott párt a vásznára, eszébe jut, mi lesz, ha a gyermeke meglátja, akárhány éves legyen is. Így mielőtt még belépne fia/lánya a műterembe, gyorsan ruhát fest a csajszira, virágcsokrot a pasi kezébe, amit éppen megszagolgat, mielőtt átadná a nőcinek. Ámbár a festő tudja, semmi illatozó virágcsokor, semmi meghitt romantika. Azon a bizonyos képen a két ember éppen heves aktust folytat, és nem egy lánykérő jelenetet akart ábrázolni.
Ha az ember párkapcsolatban él, akármilyen formában is, tudja, hogy aki mellette szuszog az ágyban, nem pusztán a lelki jó barátja, hanem szexuálisan is kapcsolatban áll vele. Az egyik legfontosabb alappillére a harmóniának az együttlétek minőségi és mennyiségi rendszeressége.
De ez átalakul egy bizonyos tabu témává, mihelyst gyermekekkel bővül a kapcsolat. Így, mikor valaki megalkotná a szerelmi jelenetet egy grafikán, festményen, szoborformájában esetleg, elgondolkodik előtte, megteheti-e. Tehet-e ki otthonában, akár csak a hálószoba falain belül például egy Reigl Judit alkotást?
A művész azt alkotja meg, ami éppen megfogja, foglalkoztatja. Akár egy tájképet, egy érzelmi felindulást, vagy éppen egy éjszaka átélt buja együttlétet.
De ez a buja együttlét már nem biztos, hogy kikerül a vászonra, az agyagba, egy lakásdekorációra. A művész, ha egyben szülő is, már fékezett ösztönnel áll az alkotáshoz. Nem akarja, hogy gyermekére mutogassanak az iskolatársak, hogy „nézd csak, ennek az anyja/apja csinálta azt a térdeplős fazont a nővel, tuti nagy ribanc/kurvapecér lehet”.
Védeni szeretné ezektől a megnyilvánulásoktól a gyereket, így marad a romantika, a csendélet, a szexmentes művészet.
Néha persze nem tud ellenállni a kísértésnek, így belecsempész egy kevéske erotikát az alkotásba. De már diszkréten, megfontoltan. Mert a gyerek lett az első.
Mindenki tudja, hogyan jön világra a baba. Viszont a tisztelet, a védelem sokkal fontosabbá válik, mint kifejezni ezt egy művészi alkotásban.
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
