Mi történhet az uralkodó halála után, hogyan élik meg a vezetés nélkül maradt zsoldosok a szabadságérzését, és hogyan folyik tovább az élet a falvakban, városokban?
Ahol nincs még internet a sztoriban, attól a regénytől ódzkodni szoktam. De ez a regény mégis tetszett.
Egy pár oldalas kis mesekönyv, ami nyugodt álmokat ígér a gyerekeknek.
Nem is a történet ragadott magával, hanem a közeg, és a közösség, ahogy egymás felé fordultak az emberek.
Könnyed, nem erőltetetten humoros, pergő cselekmény, romantikus szálak.
A sorozatból véletlenül ezt a könyvet olvastam el először, és egyáltalán nem bántam meg :)
Feltűnt, hogy nem ajánlót, hanem ismertetőt írtam a címben?
Volt már olyan élményed, hogy szívesen beleüvöltöttél volna a könyv lapjaiba, hogy: csináld már, ne csak filozófálgass!!!
Csettintésre minden jóra vagy rosszra fordul.
Szeretem, ha elhitetik az emberrel, hogy a mínusz életkedvből is fel lehet állni, és örülni az életnek.
Talán sosem késő megtudni az igazságot.
Beth 31 éves, és még mindig a gyerekkori szobájában él egészen addig, amíg tragédia nem történik a családban.
Az első száz oldal után egy szerethető regény, majd az utolsó hatvan oldal megint erősen hanyagolható.
Könnyed, vidám, és Milánóban játszódik :)
Humoros, talán már túlzottan is az.
Egy hazugsággal átszótt gyermekkor miként hat felnőtt korra, ha kiderül az igazság?
Ez nem az a könyv, ami élménnyel töltött el. Pedig a sztori kedves lenne.
Nem ez volt az a könyv, amit azoknak adnék, akik most mélyednének bele a festő életébe.
Egy könnyed olvasmánynak hittem a rózsaszín borító alapján.
Ha kedveled a két idősíkon játszódó történeteket, akkor ez a könyv tetszeni fog.
Egy limonádé stílusban előadott Rómeó és Júliára számítottam. Nagyon nem azt kaptam.
Ha a történelmet úgy tanították volna, hogy emberi sorsokat is bemutatnak az évszámok bemagolása mellett, sokkal jobban megértettük volna, mi történt régen.
Remek felvezetéssel, izgatottan várod a titkok kiderülését... aztán
Ha rájössz a múlt titkaira, mit kezdesz vele?
Meg lehet halni kétszer?
Egyik szereplőt sem tudod igazán megkedvelni, mégsem tudod letenni a könyvet.
Talán nem változik semmi, de talán mégis megfordul a világ.
Két dolog miatt nehéz erről a könyvről őszintén írni.
4. oldal / 4