Mi történhet az uralkodó halála után, hogyan élik meg a vezetés nélkül maradt zsoldosok a szabadságérzését, és hogyan folyik tovább az élet a falvakban, városokban?
Ezekre kapunk egy történet által betekintést, ami Papp Noémi előző könyvének a folytatása. A szereplők, a család, Zsófia, és unokája, Anci életén keresztül ismerjük meg, hogy egy kisebb közösség mennyire összetartó, hogyan sajátítják el a tanulást, miként öröklődik a mesterség, milyen veszélyeknek vannak kitéve a polgárok.
Ez a szál teljesen lenyűgözött. Az előző regényben is nagyon szerettem olvasni azokat a részeket, ahol az embernek szinte le kellett lassulnia, hogy Mátyás korában érezze magát. Tudod, amikor nem egy messenger üzenetnél látod, hogy olvasta-e a címzett, és válaszol-e vagy egész egyszerűen ghostol.
Nos, abban az időben arra is türelmük és hitük volt, hogy akár éveket várjanak egy válaszlevélre.
Érdekes vonal volt a fiatalok átalakulása, a világlátottság utáni jellemábrázolásuk, amikor kiszakadnak a vár falai közül, és már szűkösnek látják szülőotthonukat, vagy éppen újra az otthonérzés simogatja lelküket.
A történelmi vonalak felelevenítésébe, az egy bekezdésben öt lehetséges uralkodó, és azok feleség jelöltjeik felsorakoztatásába megint sikerült belekavarodnom... hát na, a cselekmények általi történelemtanítás közelebb áll hozzám, mint a nevek és évszámok sorrendbe helyezése :)
Az öt pontból ötöt adok rá, mert Zsófia családjának történetét megint öröm volt olvasni :)
Itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2025-ös takaróhoz :)
