Nem ez volt az a könyv, amit azoknak adnék, akik most mélyednének bele a festő életébe.
Gala és Dali megismerkedésének és viszontagságainak első két évét mutatja be a szerző páros (a két keresztnév két szerző).
De itt meg is állhatunk, mert egy roppant unalmas, tele tájleíró részekkel dúsított könyvet kapunk csupán.
Nem érződik a szavakból az érzelem, szenvedély, viszont néhány dolgot megemlítenék, amiért mégis érdemes volt elolvasni (és mivel nem igazán ajánlom, ezért nem gondolom ezt most spoilernek):
- Salvador Dali kivitte Galat a temetőbe, ahol a nő meglátott egy sírt, amin a név: Salvador Dali volt. Megrökönyödve néztem, mire Dali elmagyarázta neki, hogy a bátyja, aki két és fél éves koráig élt, sírjánál vannak. Neki viszont ugyanezt a nevet adták, mintha ezzel kárpótolni akarták volna a fiút a következő gyermekkel. Dalinak ez hatalmas teher volt egész életében.
- Dalit egy hisztis, butuska, döntésképtelen, visszahúzódó, vihogó embernek ábrázolja, aminek lehet, köze van a valósághoz, de úgy írja le, hogy az embernek hatalmas csalódást jelent ez a jellemábrázolás.
- Az első híres képén, amivel felfigyeltek rá a szürrealisták, a Siralmas játék. A kép jobb alsó részén egy férfi áll félprofilból, és a nadrágján végig csorog az ürüléke. Ez a férfi az apja. Nos, nincs mit tovább beszélnem erről.
- Elmeséli a regény, hogyan született meg az elfolyó idő motívuma, az ha igaz, legalább egy jó vonal a történetben.
Ez a néhány momentum, amit ki tudok szedni a könyvből, és hogy szerencsére nem volt hosszú.
A könyvre öt pontból kettőt adok, mert az első híres képén azóta is gondolkodok.
Itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2025-ös könyvtakaróhoz :)
