Anyám Tyúkja 1. - Örkény Színház
Anyám Tyúkja 1. - Örkény Színház

Nem gondoltam volna, hogy egy verses színházi előadás nekem ennyire át fog jönni. Nem vagyok különösebben verskedvelő. Valószínűleg a klassz rendezés és nagyszerű színészek kellettek hozzá, hogy az Anyám Tyúkja ennyire betaláljon.

Az Örkény Színház színészei még az áprilisi Költészet Napja alkalmából egy magyar versekből álló előadást prezentáltak. De nem ám úgy, unalmasan, hogy akkor most mindenki iskolás vagy 'Vers mindenkinek' stílusban előad egy verset, hanem rendesen színészkedve. Sokszor az előadásmód, a hangsúlyok teljesen más aspektusból szólaltattak meg egy verset, mint ahogyan idáig ismertük. Némelyik értelmezés és előadás egyszerűen zseniális volt. Például József Attila Altatója Für Anikó előadásában, aki fáradt anyaként szinte könyörgött a gyerekhez, hogy az isten szerelmére, aludjon már el, mert ő mindjárt felköti magát :)

Néhány általam alig ismert színész nagy meglepetés volt, mert szintén iszonyat jók voltak minden megszólalásukkor. Az egyik Ficza István, akit  Alföldi Vaknyugatában láttam már primitív akcentussal beszélni, és ahol szintén imádtam. Ő például a Szeptember Végén-ben  egy cinikus, agresszív, féltékeny stílust magára öltve brillírozott, majd Szép Ernő Gyermekjáték c. versében hisztizte vörösre a fejét :) Aztán ott volt az élvhajhász és nőcsábász Vajda Milán aki pajkos mimikájával és gesztusaival választott például csillagot Erzsikével A négyökrös szekér-en. 
Az általam ismeretlenek közül kiemelném még Takács Nóra Diánát, aki az erőteljes, karakán, cinikus, odaszólogatós nőt testesítette meg minden általa eljátszott versben, például A Reményhez-ben. 

Természetesen a humor sem maradhatott ki némelyik költemény értelmezéséből. Arany Jánostól  A fülemile például zseniális volt a két női alakító, Für Anikó és Kerekes Éva előadásában. Széles gesztusokkal, alaposan kikarikírozva játszották el a magyar ember "békés" attitűdjét  a közönség folyamatos hahotázása közepette. 

Hasonlóan vicces értelmezést kapott József Attila Betlehemi királyok-ja, amiről videót is találtam a neten (bár élőben sokkal hatásosabb volt), az idétlen három királyokra ráordító Máriával :)

Természetesen nem mindegyik előadás és vers volt kiemelkedő hatású, voltak közepesek  is, de nem baj, mert kellettek szusszanásnyi szünetek az erőteljesebb produkciók leülepedéséhez.

Nekem nagyon tetszett még a fentieken kívül Csuja Imre szinte mindegyik előadása. Az Anyám Tyúkja értetlenkedő és számonkérő  stílusa mellett Vörösmarty Szózata volt az egyik vers, amitől teljesen meghatódtam. Pátosz nélkül, szelíden, a vége felé elgondolkodva és némi szomorúsággal mondta végig Csuja. A vers végén a közönség egyik tagja nagyot sóhajtott mindannyiunk helyett, visszaigazolva ezzel a hatást. 

Az előadás vége felé pedig a számomra korábban kevésbé kiemelkedő Gálffi László és Pogány Judit nyűgözött le Weöres Sándor Az éjszaka csodái c. versének előadásával. Természetesek, jópofák, közvetlenek voltak.

Hogy negatívumot is mondjak, megemlíteném, hogy az általam nagyon várt Himnuszban nagyot csalódtam. Maga a rendező, Mácsai Pál mondta el. Értem én, hogy valószínűleg az volt a koncepció, hogy a műfaj ellenére ne legyen patetikus az előadás, de Mácsai homlokráncolós, megfáradt, ledarálós, lazára vevős szavalása egyáltalán nem tetszett.

A rendezésével azonban nem volt semmi bajom, sőt. Tetszett, hogy a díszlet egy fehérre meszelt parasztház tornáca volt kis paddal. Tetszett, ahogy az éppen szavalón kívül néhány másik színész mindig a színpadon volt és hogy ők is figyelték az éppen előadót és szem- és arcjátékkal reflektáltak is rá.

A teljesség igénye nélkül elhangzott még pl. József Attila Mamája, Kölcsey Husztja,  A vén cigány Vörösmartytól, a Héja-nász az avaron, a Párisban járt az ősz, A XIX. század költői, némi Tóth Árpád, Berzsenyi, jópár Pilinszky és Radnóti vers, például a Négysoros (ez énekelve), a Nem tudhatom vagy a Razglednicák.

Az előadás egy olyan jelenettel zárult, ahol az összes színész felvonult és kánonszerűen, egyesével rákezdtek egy-egy, a darabban még el nem hangzott versre, érzékeltetve ezzel, hogy mennyi-mennyi szépség van még az elhangzott 70+-on kívül a magyar költészetben. Az így kialakult hangzavarból időnként kicsendült egy-egy ismert sor, majd a legvégén a harcos kedvű Nagy Zsolt egy 'Talpra magyar, hí a haza!" felkiáltással zárta a darabot.

Nekem - azt hiszem - katartikus élmény volt az előadás: gyönyörű volt ez a sok szép szó, mondat, gondolat az anyanyelvemen, kifinomult és rafinált módon, sziporkázó tehetségek által előadva. Aki nem érti, nem tudja, hogy mi az az ok, amiért például büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk, az nézze meg ezt az előadást!

Szerző: szeee

Fotó

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!