Valahol Európában
Valahol Európában


Nincs egy pillanatnyi üresjárat, egy percnyi unalom, a két felvonás alatt végig ámultan figyeltem, tátott szájjal néztem a gyerekszereplők felszabadult, tökéletesen átélt játékát

A színházzal valahogy úgy vagyok, mint a Kis herceg rókája, már jó előre díszbe öltöztetem a szívemet...


Manapság már a megfelelő jegyek megszerzése is kihívás, hisz reneszánszát éli a színházba-járó kedv, a népszerű, sikeres darabokra már hónapokkal előre kell levadászni a jegyeket, de leginkább: jó időben lenni, jó helyen. De vallom, többnyire megéri.

Ilyen darab a Valahol Európában, az azonos című, nagy sikerű, Radványi Géza és Balázs Béla által jegyzett filmből készült musical.

Néhány szó a történetéről, előzményeiről:

A bemutatására először 1995. május 9-én került sor, a Budapesti Operettszínházban, Horváth Péter rendezésében, a második világháború véget értének ötvenedik évfordulója alkalmából. A szövegkönyvet Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter írta, zenéjét Dés László szerezte, a dalszövegek pedig Nemes István nevéhez fűződnek. A darab, egészen az Operett felújítás miatti bezárásáig (1999. december) futott, de ezután 17 évig nem játszották budapesti kőszínházban.

2016 decemberében került ismét bemutatásra, ezúttal a Pesti Magyar Színházban - ahol azóta is nagy sikerrel, teltházas előadásokkal játsszák-, Nagy Viktor rendezésében, a díszlet Csík György munkája. A főbb szerepekben Reviczky Gábort, Mahó Andreát, Pavlevits Bélát és Ágoston Pétert láthatjuk, a gyerekszerepekben pedig a Pesti Magyar Színiakadémia és a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola növendékeit, akik mindannyian fantasztikus teljesítményt nyújtanak.


Ha valaki még nem ismeri a sztorit:

A háború utolsó, illetve a béke első napjaiban játszódik, valahol Európában. Nincs pontos helyszín meghatározva, de mégis érezzük, Magyarországon vagyunk. Az állami javítóintézet bombázását túlélt fiúk bandába verődve próbálnak boldogulni a feldúlt világban, eközben rátalálnak Kuksira, az elárvult kisfiúra, majd egy másik gyerekcsapattal előbb verekedésbe keverednek, de később rájönnek, hogy egységben az erő, így együtt folytatják az útjukat, maguk sem tudva, valójában hova is tartanak.

Létfenntartásuk érdekében lopni kényszerülnek, amit a meglopottak, a lassan újjá szerveződő hadsereg és a statáriális bíróság sem néz jó szemmel, így üldözni kezdik a gyerekeket. A két gyerekcsapat vezetője, Suhanc - neve ellenére lány - és Hosszú között szerelem szövődik. Vándorlásaik közepette egy elhagyatottnak tűnő kastélyra bukkannak, és a birtokukba veszik. Ám, az csak látszólag elhagyatott. A világhírű karmester és zeneszerző, Simon Péter otthona.

A kezdeti kölcsönös bizalmatlanság után szoros kapcsolatot alakítanak ki a házigazdával, már-már családdá válva, aki a zene szeretetén keresztül az élet fontos dolgaira, szeretetre, elfogadásra, szabadságra tanítja őket, és közben maga is rádöbben, nem élheti életét elefántcsonttoronyban, a külvilágról tudomást sem véve.

Azonban üldözőik nem nyughatnak, beérik a kis csapatot, akik bár sikeresen ellenállnak, a történet mégis tragikus fordulatot vesz. Kuksi, a legkisebb, a mindenki által szeretett kisfiú halálos sebet kap. Utoljára még az apjától hallott mantrát mormolja maga elé: „nem szabad félni”. Talán ez lehetne az egész történet mottója is. Nem szabad félni szeretni, nem szabad félni felemelni a hangunk az igazságtalanság ellen, nem szabad félni embernek maradni, nem szabad félni...nem szabad félni...

És mit kaptam én, most a 21. század elején a darabtól?

Bár az egész történet, baljós, komor, szívszorongató, a zene hatásosan oldja ezt a feszültséget, ezért nem is baj, hogy musicalt csináltak belőle - bár bevallom, kissé tartottam tőle, hogy ez a tökéletes mese ettől kibillen az egyensúlyából, de nem így történt. Nincs egy pillanatnyi üresjárat, egy percnyi unalom, a két felvonás alatt végig ámultan figyeltem, tátott szájjal néztem a gyerekszereplők felszabadult, tökéletesen átélt játékát, és elhittem nekik mindent, amiről csak énekeltek. A rettegést, az éhséget, a bizonytalanságot, az apró örömöket, a születő barátságokat. A felnőtt színészek pedig teljesen azonosak azokkal, akiket játszanak.

A díszletezés fantasztikus, végig hozza a sötét, ijesztő, baljóslatú hangulatot, a maga egyszerűségével. Szinte a bőrünkön érezzük az otthontalanság, a hideg, az éhezés, az árvaság nyomasztó terhét. Egyedül a kastélybelső a maga meleg színeivel oldja fel ezt a komor képet, otthonná válva a gyerekek számára.

Nézzétek meg, nem fogtok csalódni. Ráadásul szomorú aktualitása, ha úgy tetszik, politikai áthallása a darabnak, hogy manapság is elhagyott, elhagyatott, elárvult, háború elől menekülő gyerekek ezrei róják Európa útjait.


Előadás előtt öltöztessétek díszbe a szíveteket, öltsetek szép ruhát... mert színházba járni jó.

 Szerző: Beck Krisztina

Szerkesztő: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!