Az egyik legfurább kapcsolatom ezzel a könyvvel van a valaha olvasottak közül.
Kilencven, azaz 90%-nál hagytam "félbe". Nagyon fontos gondolatokat tartalmaz az emberről ez a mű, tele filozófiával, egy igazi oroszos, nagysvungú, nagyhangú, sunyi alakokat felvonultató történet keretei közé foglalva.
Kíváncsi voltam hogyan állítják színpadra ezt a kb. 1000 oldalas regényt és meg kell mondjam, nem csalódtam. Kicsit fura volt eleinte, hogy a szokásos "történős" színpadi játékkal ellentétben itt kemény nagymonológok hangzanak el kb. minden 10 percben. A szereplők nem eljátsszák, inkább elmesélik egymásnak a történéseket és tömény filozófiával megspékelve tálalják elénk.
Szóval fura volt, de megtetszett. Természetesen a meséléshez és filozofáláshoz is kell azért színészi játék, amely azt kell mondjam nagyrészt parádés volt.
A züllött, nagyhangú, dorbézoló apát alakító Gáspár Sándor nagyon jól játszotta a szerepét, tudom, mert van pont ilyen rokonom. A részeget is meglehetősen jól hozta - erre mindig rácsodálkozom, hogy a részegeket milyen tűpontosan adják vissza színészeink :) (Bár ha belegondolok a reggelente másnaposszagot árasztó tömegre a buszon - igen, elég érzékeny az orrom - akkor cseppet sem csodálkozom. Nagyivó nemzet a magyar...)
A három Karamazov testvér szerepére kiválasztott színészek is telitalálatok voltak. Már a típusuk is nagyon stimmel: a lobogó hajú, lobbanékony természetű és nőcsábász rosszfiú Dmitrij szerepét alakító Adorjáni Bálint jó volt, bár idegesített, hogy elég sokszor akadt meg a monológjaiban (bár valahol nem meglepő: nagyon tömény, cseppet sem hétköznapi szövege volt a karaktere ellenére még neki is...).
A szerzetest játszó ártatlan és szelíd arcú Rétfalvi Tamás is tökéletes választás Aljosa szerepére.
Örök kedvencem pedig a nem véletlenül a gondolkodó Ivánt alakító Szabó Kimmel Tamás, aki számomra már bizonyított egy meglehetősen hasonló szerepben, Hamletként. Még a tekintetével is remekül színészkedett: még meg sem szólalt, de már sütött az arcáról az apja iránti megvetése. Imádtam.
A legerősebb, vagyis legkevésbé hétköznapi karaktert, a házi szolga Szmergyakovot játszó Pál András is rettentő klassz volt a fifikás, de kicsit sérült szerepben.
A történet dióhéjban: Nagy családi perpatvarok után valaki megöli az özvegy Fjodor Karamazovot. Valamelyik fia tette, de melyik? A forrófejű, élvhajhász Dmitrij, a racionális gondolkodó Iván, esetleg a balkézről született irigy fiú, aki szolgaként dolgozik a háznál? Bűnös-e az, aki folyton azt kiáltja "megöllek", vagy aki kívánja más halálát?
Nekem kifejezetten tetszett, hogy az egyes jelenetek kulcsmondatait mintegy címként feltüntették a jelenet elején, kivetítőn. Ugyanis annyira tömény gondolkodnivalót adott a darab szövege, hogy az egyszeri ember igencsak nehezen tudta követni, pláne, ha nem olvasta a regényt. Én ugye nagyrészt olvastam, de ez azért megkönnyítette a dolgomat, hogy kihámozzam a lényeget.
Jól kiválogatták ennek a regénynek a fő gondolatait ill. olyan jeleneteket, ahol a nem eljátszott cselekményt elmesélik a szereplők. Tetszett az egyszerű, de annál drámaibb hatást keltő díszlet. Az ablakok, ahová a szereplők beálltak időnként különböző megvilágításban. Vagy a háttérbe vetített emberi szemek, tekintetek különböző zenei aláfestéssel - szerintem nagyon jó és hatásos ötlet. Amikor a darabban nem, de a történetben szereplő nőkről beszéltek (Kátya, Grusenyka, Szmergyakov anyja) és odavetítették a szemüket valami zenei kísérettel - abszolút átjött az egész jellemük, személyük, minden.
Szerintem nagyszerű feldolgozása volt ez a regénynek, a rendezéssel, dramaturgiával, színészi játékkal is elégedett voltam, még úgy is, hogy időnként elkalandoztam a súlyos monológok közepette és nem minden színésszel voltam maradéktalanul elégedett (pl. az Ivánnak megjelenő Ördög nekem nem annyira tetszett és az inkvizítort alakító Bálint András is lehetett volna jobb).
Összességében ajánlom, de csak bátraknak és nagyon filozofálni vágyóknak, mert nem egyszerű darab az emberi természetről, bűnről, hitről, az élet értelméről.
Hallottam már, de most meg is értettem, hogy nemigen született ezen kívül irodalmi mű, ami ennyire komplexen elmondott volna minden lényegeset az emberről és annak útjáról az életben. Tényleg egyedülálló.
(Nem tartom kizártnak, hogy elolvasom a kimaradt utolsó 100 oldalt, még benne van a könyvjelző....:D)
Szerző: szeee
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
