Vintage, amibe első látásra beleszeretsz - beszélgetés a Cream Design alkotójával
Vintage, amibe első látásra beleszeretsz - beszélgetés a Cream Design alkotójával

Akik imádják a vintage hangulatát, azokat nem kell rábeszélni, hogy mi ebben a szépség. Udvardy Krisztina, a Cream Design alkotója nem tárgyakat varázsol új ruhába, hanem hozzáillő dekorációkkal teszi még hangulatosabbá azok otthonát, akiknek ez az enteriőr a lételemük.

Lami: Több helyen megkérdeztem már, hogy mit látnak benne vonzónak azok, akik rajonganak a vintage világáért. Téged mi vezetett el hozzá?

Krisztina: Pár éve kezdődött, amikor a kisfiam született. Mindig is szerettem dekorálni az otthonomat, kisbabával azonban nehezebben jutottam el olyan üzletbe, ahol tudtam volna kedvemre válogatni. A közelben volt egy kis üzlet, ahol az általam elképzelt dolgokat elkészítették. Pl ajtó vagy asztali dísz. De sajnos egyik napról a másikra megszűnt, bezártak. Ekkor gondoltam megpróbálom én elkészíteni.

FB IMG 1519721710876

 Azután már a saját örömöm mellett ajándékba is készítettem, majd kérésre is. Az első esküvői dekorációm az unokahúgom kérésére készült. Felkért, hogy készítsek neki egy csokrot. Ez akkor elég nagy kihívás volt számomra. De sikerült, és ez inspirált a továbbiakra.

FB IMG 1519721732367

 Majd bekerültek a termékeim egy üzletbe, akkor már hivatalosan mint dekoratőr készítettem. Így bővült a kollekció gyertyákkal, képkeretekkel, gyűrűpárnával, pezsgős poharakkal...stb.

FB IMG 1519721870462

A vintage számomra teljesen egyértelmű volt. Mindig szerettem a régi bútorokat, dísz és használati tárgyakat. Eleinte csak úgy használtan illesztettem be az otthonomba, majd elkezdtem festeni. antikolni. felújítgattam őket.

Lami: A vintage egyik alapfeltétele a fehér szín. Ehhez párosulnak meleg barnák, balzsamos kékek, könnyed rózsaszínek. Sok esetben nemcsak a színekkel, hanem repesztési eljárással is megöregbítik az alkotásokat. Milyen ötlet van még arra, hogy ezeken kívül is megtaláljuk a dekorációban ezt a vonalat?

Krisztina: Az én alapszínem is a fehér. De szeretem a bézs, az elefántcsont és a barna árnyalatait is. Ezekre bátran használom a country rózsa vagy a jégkék színt is.

FB IMG 1519721980310

Az öregbítés eléréséhez antikolok vagy repesztek, de leginkább a visszacsiszolást részesítem előnyben. Ezt a vintage effect folyadékkal könnyebben el lehet érni. Itt is lehet a színekkel játszani. 

FB IMG 1519722113498

Lami: Lakásdekorációid igen szép kínálatban, változatosságban szerepelnek. Miket szoktál készíteni és van-e olyan közülük, mely szerinted elengedhetetlen egy vintage otthonban?

Krisztina: Gyakorlatilag, amit elképzelek, azt megvalósítom. Eleinte csak ajtó és asztaldíszeket készítettem, ezután jöttek az adventi koszorúk, karácsonyi dekorok.

FB IMG 1519722264906

Az esküvői kiegészítők a kedvenceim, talán mert mindig is romantikus alkat voltam. De szívesen nekilátok egy használati tárgy felújításához is, mint pl egy tejeskanna vagy egy szenes vasaló.

FB IMG 1519722365694

Leginkább a dekupázs technikát használom, fémre, fára, üvegre, hungarocellre egyaránt dolgozok. Az utóbbi időben készítettem pár dekorációs tortát és süteményszeletet fotózáshoz. Ezek a kedvenceim közé tartoznak.

FB IMG 1519722428031

Lami: A termékek megvásárlásra kerülnek, de a mai do it yourself világban nagyon sok eszközt és anyagot is be lehet szerezni, ha valaki ezt otthon szeretné elkészíteni. De persze ez nem olyan könnyű, mint elsőre látszik. Szoktál tartani workshopokat, ahol a jelentkezőket megtanítod egy-egy trükkre?

Krisztina: Tulajdonképpen én is teljesen magamtól tanultam mindent. Sokat gyakoroltam, próbálgattam. Újabb és újabb dolgokat fedeztem fel. A neten is lehet nagyon jó segédeszközöket, videókat találni. Még nekem is van mit tanulnom, hisz jó pap is holtig tanul.

FB IMG 1519722873836

Workshopokat még nem tartottam, mivel lehetőségeim itthon és kisfiam mellett korlátoltak, de bárkiknek szívesen segítek ahogyan eddig is tettem. Privátban is sokszor keresnek meg, ha segítségre van szükségük.

FB IMG 1519730474835

Lami: Tervezel-e valamit ebben az évben, ami újításként fogható fel nálad? Külső árusítás, oktatás, esetleg egy új technika megtanulása, bevezetése?

Krisztina: Hosszútávú terveimben egy saját üzlet szerepel, de egyelőre ez még várat magára. Most jelen pillanatban kisfiam az első, aki fejlődési zavarral született. A későbbiekben minden vágyam egy saját kis üzlet, ahol igazán megvalósíthatom az álmaimat. Természetesen továbbra is szeretnék újabb technikákat elsajátítani. Most éppen a rizspapírral próbálok ki újabb dolgokat.

FB IMG 1519730772020

 Egy alkotó Webáruházban megvásárolhatóak a termékeim, de a fb oldalamon is elérhető vagyok.

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk és érdekelnek még további hasonló írások, gyere, és kövesd facebook oldalunkat idekattintva.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!