La La Land - pont mint a strandkönyvek
La La Land - pont mint a strandkönyvek

Buta filmeket szoktam nézni, mikor ki akarok kapcsolni. Ha csak simán eldőlök lazításként, vagy festeni kezdek, attól még járni fog az agyam. Ilyenkor a legjobb megoldás egy észveszejtően semmitmondó film megnézése.


Értem a semmitmondó alatt: azért kezded el nézni, hogy ne gondolj tényleg semmire. Se film, se élet, csakúgy legyél bután kinézve a fejedből.

Ilyenkor pusztán be akarod fogadni a képeket. Örülni akarsz az előrevárható hepiendnek a főszereplőkkel együtt.

 

De mi van akkor, ha egyszer csak azt veszed észre, hogy mégis gondolkozol.

Szerencsére persze nem munkán, vagy megoldásra váró dolgokon, úgyhogy legalább ez kilőve.

Viszont azon agyalsz, hogy a búbánatban is van ez a népbutítás? Lassan elfogadod, hogy van egy olyan irányzat, mely a festészetnél működik. Nem általános, de létező. Ez alapján nagy népszerűségnek örvend a falat beborító vásznon egy tíz centi széles ecsettel mázolt „figura”.

De ezzel már nem kell törődni. El kell fogadni, hogy trendje van, és alkotni azt, ami nekünk, és a mi közönségünknek tetszik. Hülyeség lenne dühöngeni ezen, attól marad a százmilliós aukciók borzalma.

Vannak, mint irodalmi felüdülésnek számító példányok, a strandkönyvek, vagy hogy hívják őket. Egyszer vettem egy ilyet, hogy lazítsak, pihenjek a nyaralás alatt, de azért a betűket ne kelljen már nélkülöznöm.

Az ötödik oldal után, annyira de annyira dühös lettem, hogy messzire elhajítottam. Ritkán szoktak olyan dolgok mellbe vágni, amire ennyire hamar-indulattal reagálok. Ez viszont kihozta belőlem az igazi lázongó énemet. Dühöngtem rajta egy sort, végül odamentem, felvettem a földről, fogtam egy ceruzát, és elölről elkezdtem olvasni a könyvet, majd minden egyes baromi szerencsétlen sor mellé tettem egy lábjegyzetet véleményemmel.

Esküszöm neked, jól esett. Mint egy könyörtelen lektor úgy átjavítottam, és lefikáztam magamnak, saját szórakoztatásomra, hogy majdnem az egész könyv a végén átírásért üvöltött.

Minekután végeztem vele, eltettem elégedetten.

Visszatérve a filmekre. Az teljesen rendben van, hogy a vásznon a vége feliratnál mindenki eléri a sikert. Ha az ember ki akar kapcsolni, akkor piszkosul nem vágyik az életszagú drámákra, így jóérzés, ha a főhős eléri célját, és mindenki boldog a végén. Fel is töltődsz ezzel, meg nem is, kaptál is valamit, meg nem is. Szóval a mérleg jól működik, a minőséget pedig hagyjuk meg másnak.

De azért itt is van egy határ.

Kedvemre valók a táncos, szerelmes, „egymásra találós-elveszítős-megint egymásra találós” filmek. A végére néha még el is hiszi az ember, hogy az élet ilyen libikóka szerűen működik, és persze többet van fent a hinta, mint a mélyben. Ja, szerintem nincs ember, aki ne vigasztalná magát azzal, hogy ez vele is megtörténhet, rá is rátalálhat a nagy Ő, a küzdései, harcai eredménnyel zárulnak, lediplomázhat még akkor is, ha senki nem hisz benne és blablabla.

Esküszöm, nekem is ez mind belefér a kikapcsolós napokon.

De ahogy egy krikszkraksz festménynél is elvárom, hogy ne egy lepergős festékkel csúfítsák el a vásznat, úgy ezeknél a filmeknél is jó lenne valami minőséget kapni. Icipicit. Tényleg. Nem nagyok az igényeim, komolyan.

Valahogy úgy szeretném érezni magam a végére, hogy „na, jöhet az élet, kisimultak a ráncaim”. „No problem”, az élet „is beautiful”.

De hogy ne csak általánosságban beszéljek, a La la land, azaz a Kaliforniai álom című film hozta ki belőlem ezt az írást.

A szereposztás nem gáz. Ryan Gosling, Emma Stone nevének adnia kellett volna valamit.

De semmi nem történt. Egy aprócska induripinduri „kösz, jól vagyok, ellazultam” érzés sem lepett el. Pedig az Őrölt dilis szerelemben is együtt játszottak, de ott valahogy sikerült elérni azt a hatást, amit egy frissítőtől remél az ember.

Zene, tánc, szerelem, visszautasítás, szakítás, siker, bukás, újra siker. Szóval adva volt minden, ami egy ilyen forgatókönyv szerint jól jöhet.

De semmi. Maradt egy üres érzés, egy "jobb lett volna inkább a Mephistot megnézni?" gondolat. (Na, azért ez egy igen végletes példára sikerült. sebaj.)

Szóval, ha most vársz valami nagy csapós végszót, és keresed a konklúziót, gondolj bele: egy buta film cikk alatt miért lenne baromi okos zárómondatot?

Naugyehogyugye?

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!