Ki ne dobd!! - konzerves dobozok újraálmodott élete
Ki ne dobd!! - konzerves dobozok újraálmodott élete

Az újrahasznosítás korát éljük, így örömmel veszi az ember mindig az ötleteket arra, hogyan menthet meg tárgyakat, miként védheti a környezetét, hogy minél kevesebb szemetet termeljen.

A csapat ismét összefogott, hogy bemutasson egy pár technikát, amivel a főzés után nem a szemétre kerül a konzerves fémdoboz, hanem használati vagy éppen dekorációs tárgy alapja lehet.

Csupán annyi az elsőségem, amiért most a saját átalakításom mutatom meg először, hogy abc szerint így kerültem be a mappába :) Szóval akkor kezdeném is. Nálam egyértelműen az ecsetek okoznak mindig a legnagyobb fejtörést, hova rakjam őket, hogyan különböztessem meg az eszközöket egymástól. És ha már egy ilyen zseniális csapat tagja vagyok, akkor folyamatosan ellesek tőlük mindenféle technikát. Így történt, hogy szilikonformás díszítéssel, repesztéssel, illetve még pólófonal horgolással is új ruhát adtam a dobozoknak, amikben most már édesdeden várják az eszközeim a festést.

En

Kamarás Evelin, a KEMM páratlan műhely alkotója a saját maga kifejlesztett anyagból formázta meg, szobrászkodta fel a fémdobozra a figurát. Evelin hol bögréket tálal személyes köntösben, hol pedig tejfog őrzőt, vagy éppen mint most, ékszereknek, kincseknek egy kis dobozt.

Evelin

Sándor-Molnár Helga, a Simply Mood Hobbi alkotója kislányával együtt adott új funkciót a konzervesdoboznak. Helga nagyon sok termékénél visszaköszön ez az újraélesztett gondolat. Igyekszik megmenti darabokat, megunt dolgokat újfajta gondolattal felruházni, mint ez a mágneslappal díszített tűpárna tartó, melynek belsejében örömmel élik új életüket a kilukadt zoknik is :)

Helga

Fekécs Heni, a Filcvarázs alkotója műhelyébe talált ki új feladatot a konzervesdobozoknak. És mivel is díszíthetné egy filcekkel dolgozó, varázsló a kis dobozokat? Ugye nincs kérdés? :)

Heni

Tóthné Ildi, az Alita Kreatív Műhely alkotója nemcsak ásványokból készít ékszereket, hanem már több tv-csatorna és rádió is szakértőként hívta be a dekupázs technika bemutatására, így dobozait is ennek értelmében ezzel a technikával frissítette fel.

Ildi

Kerekesné Papp Éva, a KerekesEva Style alkotója textilszobrászattal foglalkozik, így nagyon közel áll hozzá az újrahasznosítás. Tárgyaival romantikus öltözékben jeleníti meg a funkcionalitást.

Kerekesne

Udvardy Krisztina, a Cream Design alkotója mindig megtalálja, hogyan lehetne a tárgyaknak vintage hangulatot kölcsönözni. Így számára a konzerves doboz egy csodás alap arra, hogy bebizonyítsa, minden egyes darab tökéletesen viselheti ennek a stílusnak jegyeit, csupán kreatív látásmód kell hozzá.

Kriszti

Varga Orsi, a BorsóBarkács alkotója, mikor meghallotta, hogy a közös cikk témája a konzerves doboz, azonnal elkezdett gondolkodni, mit főzzön a családnak :) Imádom ezt a mentalitást :) A végén hozta a saját jegyeit, és a mostanában egyre többször megjelenő farmervirágokkal díszítette fel a dobozt. Fiatalos, lendületes, modern...és konzerves doboz volt, amit senki nem mondana meg :)

Orsi1

Ladányi Zsófia, a Szofiore üvegfestője imádja ennek a doboznak a vonalát, csillogását. Így egy ötlet azoknak, akik nem szeretnék elbújtatni ezt a vonulatot, viszont egy fontos dolog: a doboz szélének élessége miatt Zsófi minden egyes tárolódobozát egy szalaggal betekeri, hogy védja a használóját a sérülésektől.

thumb Zsofi

 

Kövesd oldalunkat, vagy iratkozz fel hírlevelünkre, melyben folyamatosan hozzuk a jobbnál jobb ötleteket, híreket a művészet, alkotás világából.

Szerző: Lami