Egy óvodás farsangon az egyik gyereket anyukája fiú létére lány bohócnak öltöztette be. Szegény kölök annyira gyűlölte ezt a jelmezt, hogy egész végig a hatalmas fa játéktárolóban ülte végig a délutánt. Ez a kép elevenedett fel bennem, és a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van főhőse, Robin Williams, aki a cél érdekében nőként vállal munkát gyermekei mellett.
A Billy Elliotról szóló cikkek főcímeit olvasva szintén tüllszoknyás kis pasikra számítottam, akik lányruhába bújnak, hogy elérjék álmaikat. Nem néztem meg az előadás előtt sem a tartalmát a darabnak, sem a róla készült kritikákat, így csak a neten megjelent vastag betűs sorokra és a darab körüli botrányokra alapoztam gondolataim.
Nos, se tüll szoknya, sem buzi nem volt a színpadon. Ehelyett kaptam egy energikus előadást, hatalmas jeleneteket, durván jó táncokat, énekeket, lendületet, szenvedélyt.
Be lehet támadni, hogy hazabeszélek, hisz legjobb barátnőm fia, Bakonyi Simon játssza ebben az évadban a főszerepet. Így láttam azt is, ahogy egy anya már ki tudja hányadik alkalommal izgulja végig az összes jelenetet, mosolyog és sír, amikor ott van a helye, összekulcsolt kézzel várja, hogy minden tökéletesen menjen, majd hatalmas tapsviharban tör ki, mikor az összes mozdulatot és hangot látja a helyére kerülni.
Ha nem is az én gyerekem volt a színpadon, de mivel születése óta ismerem, ezért egyes jeleneteknél duplán éreztem azt, amit mások a közönség soraiból. Simon végig ott volt, az első perctől az utolsóig benne maradt szerepében. Olyan átéléssel játszotta a jeleneteket, hogy mint gyermekszínész és táncos érezni lehetett, ahogy minden egyes forgásában, ugrásában, őrjöngésében benne él Billy.
Amikor a fájdalmait üvöltésben adta ki, el sem tudtam képzelni, vajon milyen instrukciókat adhattak neki, hogy ezt ekkora elánnal tudja színpadra vinni. Egy tizenkét éves gyermek, aki még nem élt át soha olyan erőteljes tragédiát, veszteséget, és kudarcot, mint amit a szerep diktált neki, hihetetlen erővel tudta átélni a lelki kínokat.
És persze mi is, a nézőtéren. Már az elején kaptam egy zsebkendőt „erre szükséged lesz!” felhanggal. És tényleg. Két alkalommal is hatalmas erővel tört ki belőlem a sírás, hogy magam is ledöbbentem, hogy a színpadról micsoda üzenetek érkezhetnek, ha ennyire tud fájni egy jelenet.
De volt nevetés, eszméletlen jó táncos jelenetek, dübörgés, és csodás színészi játék is.
De tüll szoknyába bújt, álmai megéléséért megalkuvó, nemi szerepet cserélő kisfiú egy szeletnyi sem volt.
Csúcs voltál Simon és egyben köszönet minden szereplőnek, oktatónak, rendezőnek, a stáb összes tagjának és természetesen a szülőknek, akik kőkeményen e köré a darab köré szervezve életüket támogatták és viszik próbáról próbára, előadásról előadásra a gyerekeket :)
Rövid tartalom és szereplő gárda erről az oldalról:
1984-et írunk. Angliában a bányászvárosokban felbolydult az élet: a sztrájkok korát éljük. A 11 éves Billy Elliot egy ilyen kisvárosban él. Apja és bátyja a sztrájkolók közt harcol a jobb megélhetésért, édesanyja meghalt. A fiú a családi hagyományt folytatva bokszedzésre jár, de nem való neki az erőszakos sport. Egy nap véletlenül tanúja lesz a lányok balettórájának és elvarázsolja a tánc.
Vajon egy kisfiú művészi tehetsége össze tudja-e hozni a családot és a város közösségét? Sikerül-e Billynek megvalósítani az álmait?
A musical-változat elkészítésekor a 2000-ben bemutatott mozifilm nyerő csapatához Sir Elton John csatlakozott. A világsikernek örvendő művet Magyarországon Szirtes Tamás non-replika rendezésében, Tihanyi Ákos koreográfiájával látható. Valljuk, hogy a tánc és a zene mindenkié. A balett is.
