Egy barátnőm mondta egyszer, hogy a nők hajlamosak az első randin már a közös sírhelyet keresni.
Ez jutott eszembe a címről.
De aztán elolvastam. És még mindig azt tudom mondani, hogy mint a szerző első köteténél, hogy fantasztikus ahogy a keserédes történetet ilyen csodás nyelvezettel ötvözi.
Az első részben szerelembe esik a két főhős, a második részben pedig a házas élet nem mindig fényes oldalát láthatjuk.
Nemrégiben olvastam a kiégésről egy könyvet női oldalról. Sok tekintetben visszaköszönt ebben a regénybe az a szituáció, mikor csak az egyik fél idomul a másik terveihez, így az egyik boldog lesz, a másik pedig kezd elsorvadni.
A férfi egy tanyát vezet, ahonnan nemhogy egy hosszú hétvégére, de sokszor még egy estére sem lehet kimozdulni. A gyerekek száma a jövőben a dolgos munkások számát szaporítja.
A nő otthagyja könyvtári karrierjét, amiben pedig éppen elindulna előrelépése, rengeteg ötlettel áll elő, amivel az olvasást meg tudják szerettetni a gyerekekkel. De mindez elmarad. Mindenesetre már nem ő fogja megvalósítani.
Neki marad a család, a gazdaság. És hálátlannak érzi, mikor panaszkodik, szenved, hisz mindig is családot akart. De nem így. A városban képzelte el, hogy neveli gyermekeit, egy kultúrkörnyezetben.
De mit tegyen, ha a férfibe szerelmes, még akkor is, ha szinte semmiben sem egyeznek, a gyerekeit imádja, el sem tudja képzelni nélkülük az életet?
Maradjon, menjen el, kezdjen új életet?
A könyv utolsó során hangosan felnevettem. A főszereplő biztos nem így gondolta, hogy megállapítása vicces lenne :)
Az öt pontból egy hatalmas öt pontot adok :)
És íme a 2024-es könyvtakaró következő kis nagyinégyzete :)
