Van, amit meg tudsz tanulni a könyvből, ha regényt szeretnél írni, de van, ami kérdéseket vet fel, hogy miért nem tudod élvezni mégsem a sorokat.
Teljesen elkápráztatott, ahogy a szereplők jelleme megjelent a párbeszédekben. Nem is kellett volna sosem odaírni, hogy kinek a szájából hangzik el, annyira tökéletesen érzékelhető volt. Ez a rész volt az, ami miatt gyorsan tudtam olvasni, mert érdekeltek a megoldások.
De aztán jött maga a tartalom. Életemben először vettem észre, hogy bár az ember fejében filmként jelennek meg a könyvek, de ha ezt a regényt valóban igazi színészekkel látnám, szétunnám az agyam.
Először nem értettem, mire föl ez a kemény véleményem. Aztán rájöttem: unalmas a sztori.
Rengeteg kérdés maradt bennem, amiken mintha átugrott volna a szerző: a főszereplőnek az anyjával való kapcsolata, a kómás pasi hogyan tud egy hét múlva aktív életet élni? És még ehhez hasonlatos részek, amik bár nem feltétlen befolyásolták a történetet, de mivel hézagként az ember felütötte a fejét, hogy "most akkor mi van???", ezért megakasztotta a történetet teljesen.
Sára 40 éves, két kis gyermek édesanyja, akiket mind koraérettként látunk a választékos beszédük, világlátásuk miatt. Sára tanárként dolgozik, ahol kollegáival baráti viszonya van, bár nem mindegyik csak így gondol rá. Egy reggel férje közli, hogy elhagyja, hamarosan egy másik nőtől születik gyereke, és kilép bőröndjével az ajtón.
A történet hétköznapi, de a főhős jellemével és a környezetében lévő emberekkel egy nagyon jó kis jellemfejlődő sztori kerekedhetett volna belőle.
A legszimpatikusabb szereplő számomra - egyáltalán nem a főhős - a szomszéd mogorva öregember volt. Rajta keresztül láttunk egy elmúlt történelmet, ami a sok lelki sérüléstől piszkálódóvá tette. Ő változott a regény során, de azért azt is hozzáteszem, hogy a jelleme nagyon hasonlított Ove jelleméhez. De ez egyáltalán nem gond. Tetszett, ahogy szerző rajta keresztül megmutatja, hogy a történések jobb emberré tehetnek bárki is akárhány éves.
Sára, a főszereplő mintha csak sodródott és elfogadott volna, de olyan mély változás nem történt vele. Igen, az élet ilyen lehet, de ez egy regény. Amit azért olvasunk el, hogy mondjuk egy hasonló szituban lévő barátnőnknek tovább adjuk, aki legalább egy pici szegletét meg tudja valósítani a hasonló életében. De itt nem kap semmit. Maximum annyit, hogy lefekszik valakivel gyógyírként, aki nem a férje, majd ejti őt.
Szóval még egyszer kiemelném: nagyon jók a párbeszédek... de a történet kevés.
A kis nagyinégyzet pedig az ez évi könyvtakaróhoz megszületett ehhez is :)
Ja, és öt pontból hármat szeretnék rá adni.
