Vajon mit csinálnak a tinik egy fesztiválon, ha teljesen egymásra vannak utalva?
Zsófi élete első fesztiválján vesz részt, egyetlen célja van, felhívni magára a Red Hot Chili Peppers együttes énekesének figyelmét, hogy aztán szépen elutazzon vele Amerikába, feleségül vegye őt, és gyerekeket szüljön neki.
Így leírva ez most furán hangzik még nekem is, pedig a fővonal tényleg ez, de Zsófi mégsem egy őrült fan, hacsak azt nem vesszük, hogy valóban mindent meg akar tenni azért, hogy a VIP részlegesn nézhesse végig a koncertet, ahol aztán a zenész elé ugrik, majd boldogan élnek, míg meg nem haltak.
Zsófi barátaival megy el a fesztiválra, és közben hozzájuk csapódnak idegenek, és nem szeretett ismerősök is. Egy hét története a regény, ahol a fiatalok örök élményt akarnak szerezni maguknak, és időnként elmennek egy-egy koncertre is... ha már ott vannak :)
Tudom, felnőtt fejjel kicsit másként tekintek erre a könyvre, de nekem ezek jöttek le a végén (az ötszáz oldal után, amit kicsit nehéz tartani, de rájöttem, nem lehetett volna rövidebben megírni):
- Minden kamasz megváltozik a fesztivál végére, hisz olyan próbatételeket kell megtenniük maguknak, amiket a saját békés otthonukban mások csinálnak helyettük. Ezzel szerintem a jellemük is brutálisan fejlődik.
- Ha nagymama leszek, és az unokám közli, hogy elmegy egy fesztiválra, első leszek, aki jegyet vesz, összetoborzok néhány idős nőt, kialakítunk egy horgolókört, hogy legyen valami álcánk, majd felváltva kukkoljuk az unokáink távcsővel, hogy minden rendben van-e velük. Esznek, isznak, nem dobálják őket biztonságiak a kordonon át, nem szól be nekik senki, tartjuk a fejüket, ha kicsit az alkohol miatt túlisszák magukat, úgysem fognak másnap reggel emlékezni rá, ki segítette ki őket a bajból.
- Nem voltam még fesztiválon, csak anno a 80-as években jártam mindenféle underground klubba (80-as évek... hát nem mondom, hogy könnyű volt leírni ezt az időutazást), így kénytelen vagyok elhinni, hogy igazából az, hogyha valakit hozzápréselnek egy kordonhoz több ezren, akkor az sérülésmentesen túlélhető, és minden egyes ember valóban támogatja, segíti egymást, így az egy hetes ottlét után egy fürdéssel máris visszakerül mindenki a civil életbe, semmi külső nyoma nem marad a bohém életnek.
A lényeg persze az, hogy kedvelem az írónő stílusát, könnyed humorát, a vidám - mégha hipochonder - szereplőket, a kitartó jellemeket.
Ez már a harmadik könyvem tőle, és igazából konklúzióként annyit látok, hogy:
- olyan, mintha bármelyikünk élettörténete lehetne tini korból, semmi full extra hihetetlen dolog nem történik (szerencsére) senkivel
- eddig egyik könyvében sem a cselekményen volt a hangsúly, hanem a szereplők jellemén, és a könnyed hangvételen, ami viszont kellemesen szórakoztat.
Nos, öt pontból négy és felet adok rá, de csak azért vonom le a felet, mert rühellek vastag könyvet tartani a kezemben.
Itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2025-ös takaróhoz.
