Állítólag ez a nálunk megjelent erősebb regénye a szerzőnek. Szerintem nem, talán a második fele.
Amiért nem érzem úgy, hogy több van benne, mint A történetsütödésben, az pusztán az eleje karcossága. A német nyelvvel hasonlóan vagyok (ezt magyarul olvastam, nehogy félreérts :) ). Egy fél évet próbáltam megbarátkozni ezzel a nyelvvel, de nekem kemény volt. Hasonló szögletességet érzékeltem a könyv bevezető részében.
Tárgyilagosság, ridegség, száraz ismertetés.
Carl, a hetvenes éveiben járó könyvesbolti eladó mindennap körutat tesz meg a városban. Valahova mindennap betér, valahova hetente. A megrendelőkhöz megy el. A könyvesbolt évtizedek óta személyes futárként alkalmazza Carlt. Az olvasói nem kérnek könyvet, hanem Carl választja ki, mi tenné őket boldoggá. Megismeri az életüket, és ahhoz idomítja a regényeket.
Egy napon mellé szegődik egy közel tíz éves kislány, aki teljesen felborítja ezt az elméletet. Szerinte nem helyes az embereknek jellemük alapján ajánlani olvasni valót, hanem olyat, amire szükségük van.
Carl igyekszik elkergetni a kislányt, és tovább folytatni magányos esti sétáit, de Sasa, a kislány hajthatatlan. Ha kell, csellel ajándékoz könyvet, hogy igazán öröm legyen mindenkinek az olvasás.
Egy napon Sasa nem jön többet. Carl, aki magát magányosnak tartja, nem érti, miért hiányzik neki a kislány. De hogy az élet még jobban belerúgjon, a bolt régi tulajdonosa meghal, és így a volt tulajdonos lánya veszi át teljesen a könyvesboltot, aki viszont kirúgja Carlt.
Hogyan dolgozza fel ezt Carl, mit tesz azért, hogy túlélje az öreg magányos öregkort, és egyáltalán hiányzik-e valakinek? Nos, innentől kezd olyanná válni a regény, amiben a karcosság, keménység átalakul emberivé.
A könyvre öt pontból négyet adok, és íme a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2025-ös könyvtakaróhoz :)
