Jobb agyféltekés rajzolás - ami a földszinten túl van
Jobb agyféltekés rajzolás - ami a földszinten túl van

Lami: A képek, melyeket látunk a tanfolyam előtti rajzokról, majd a kurzus alatt felfejlődött szintről, - ami csak pár napot vesz igénybe - önmagukért beszélnek. Valójában ennyi jön le a hírcsatornákon.

Ilyet tudtál, de ezzel a tudással távozol. Akik kívülről figyeljük, hiszünk benne, és látjuk az eredményét. Viszont nem értjük. Mit tesz a résztvevőkkel egy oktató, ha már varázspálcája nincs is, de mégis egy teljesen új tudás birtokában ereszti el az embereket egy-egy foglalkozás után?

Bihari László: Nagyon egyszerű: megtanítja nekik, hogy mire és hogyan érdemes odafigyelni, ha pontosan akarják leképezni papírra ceruzával azt, amit látnak.
Alapvetően a rajzolás 70-80%-ban megfigyelőképesség függvénye a kezdő alkotóknál, és nem feltétlenül technikai és eszközismereti bravúr. Persze tanulunk technikai ismereteket is az eszközökről, de ez az alap tudásnak meglehetősen kicsi szelete.

A tanfolyam elsősorban arra van kihegyezve, hogy pontosan és a normál megszokott megfigyeléstől egy kicsit eltérően tekintsünk a kompozícióra, amit meg akarunk alkotni. Legyen az egy emberi arc vagy egy tájkép, esetleg csendélet.

Lami: Gyerekek, akiket a szüleik beírattak egy ilyen kurzusra, ha nem foglalkoznak az ott tanultakkal, elfelejtenek rajzolni. Szoktál javaslatokat tenni, hogy mivel hagyják ébren az ott megszerzett tudásukat?

Bihari László: Nem gondolom, hogy elfelejtenek rajzolni, legalábbis én még nem tapasztaltam ilyet. Természetesen olyan van, hogy nagyobb kihagyás után időbe telik visszazökkenni, de ez is olyan, mint a biciklizés: Ha valaki egyszer elsajátította, akkor ha sokáig nem is ül fel rá, attól még nem felejti el. Legfeljebb az újrakezdéskor lesz egy kis idő, amíg újra belerázódik.

unnamed 2

A folyamatos gyakorlás persze nagyon jó az alkotóképesség, rajztudás életben tartásához, fejlesztéséhez. Alapvetően ha valaki alkotni kezd, akkor azt egy bizonyos céllal teszi. Ez nagyon sokrétű lehet, és ha valaki belekezd, akkor érdemes ezt napi-heti szintű rutinná tenni. Nem csak azért mert a valódi fejlődés a gyakorlás által jön, hanem azért is, mert rendkívül jó kikapcsolódás, ami segít kiegyensúlyozni a hétköznapokat.

Lami: Tíz rajzból, ha kilenc ember elvégezte ezt a tanfolyamot, simán meg lehet találni, hogy kik voltak azok. Viszont ezek azok az emberek, akik egy sematikát végigvisznek, portréznak állandóan. És itt le is áll a tudományuk. A te tanítványaid közül viszont többet is ismerek, akikről bár tudom, hogy tanítványaid voltak, mégis olyan szintre emelték az alkotásaikat, amik mellé egyáltalán nem tenném oda, hogy jobb agyféltekés tanfolyamot végzett egyének. Gyönyörű szépen kitörtek a sémából, és eszméletlen jól rajzolnak, illetve van, aki még fest is. Ők hogyan érik ezt el?

Bihari László: Ennek több oka is lehet. Az egyik, és talán legfőbb oka, hogy a módszer nem stílust oktat, hanem alapokat és egy olyan hozzáállást az alkotáshoz, amit elsajátítva tudja kialakítani mindenki a saját stílusát. Ezt én nagyon szigorúan veszem, és szándékosan törekszem arra, hogy a résztvevők ne úgy tanuljanak meg rajzolni, ahogyan én tudok, hanem úgy, ahogy ők tudhatnak. Ez talán a legnehezebb, lévén mindenki olyan irányba akar fejlődni, ami neki tetszik, és megragad az adott stílust képviselő személy másolásánál. Ezért is nem szeretem, ha valaki azért jön hozzám, mert úgy akar rajzolni, mint én.
Nincs értelme, mindenkinek saját magát kell megvalósítania, mindenkinek a saját érzelem és gondolati világát kell tükröznie, kifejeznie a papíron és vásznon.

unnamed 3

Az pedig, hogy 10-ből kilenc embernél ugyan úgy néznek ki a rajzok, jórészt abból fakad, hogy Magyarországon az önjelölt oktatóként tanfolyamot tartók szinte kivétel nélkül a módszer félreértelmezését tanítják, helytelenül. Ez egyrészt azért van, mert senkinek nincs oktatói végzettsége a módszer oktatására, így nem is igazán értik, hogy mit kellene tanítani, másrészt pedig egy széles körben elterjedt tévhit van a háttérben, miszerint a jobb agyféltekés rajzolás a képekről másról szól. Ez pedig egyszerűen nem igaz. Ezt azok tanítják így, akik ennyit értettek meg belőle, és maguk is mindössze ennyire képesek.

A képekről másolás az alap. Ha azt vesszük, hogy a rajztudás egy 10 emeletes épület, akkor a képekről való másolás képessége a földszint. Nagyon hasznos tevékenység, rengeteget segíthet az eszközismeretben, kiváló gyakorlási lehetőség, viszont csak az előszobája a modellről alkotásnak, ahol már nem csak másolni, de újraértelmezni is kell azt, amit papíron akarunk látni.

A jobb agyféltekés rajzolás célja az, hogy mindent le tudj rajzolni a való világból is, ne csak képekről tanulj meg másolni, és lehetőleg azt a saját érzelmi és mentális eszközkészletedet használva tudd megtenni.

Lami: Rengeteg terved és futó projekted van. Melyek azok, amiket szívesen kiemelnél közülük, illetve milyen későbbi állomásokat célzol meg?

Bihari László: Jelenleg a RajzMánia Közösség projektje kapja a legtöbb figyelmet, ez afféle szerelemgyerek számomra. Kezdő és újrakezdő alkotóknak készítünk Josimovic Laslo barátommal egy olyan online oktató videó sorozatot, amiből otthon is kényelmesen és biztonsággal el lehet sajátítani az alkotás alapjait villámgyorsan. Három éve kezdtük a videók gyártását, jelenleg is folyamatban van több eszköz és médium oktató videóinak készítése, az elkészültek (grafit, színes ceruza, pasztell) már részben elérhetőek.

Folyamatosan bővítjük a videó leckéket térítésmenetes és prémium anyagokkal egyaránt, ez egy több éves projekt. Eltökélt szándékunk, hogy felépítsük Magyarország legnagyobb online alkotói videóbázisát.

Emellett nem sok idő marad másra, de nagy álom RajzMániás baráti találkozók, kiállítások és alkotónapok rendszeressé tétele, hogy egy igazi klassz alkotói közösséget építhessünk fel.

Távlati célként a következő állomás ezen videó leckék angol nyelvű változatainak elkészítése lesz, nagyon sokan jelezték külföldről is, hogy szívesen tanulnának ezzel a zseniális és bátran állíthatom egyedül álló módszerrel, amivel mi oktatunk.

Szóval halad az élet, tesszük a dolgunk és csináljuk azt, ami lelkesedéssel és örömmel tölt el. Ajánlom mindenkinek, hogy tegye ugyan ezt. Ha az alkotás számára kikapcsolódás és felüdülés, ha úgy érzi, hogy fejlődik általa és kiegyensúlyozottabb lesz tőle az élete, akkor tegye az élete szerves részévé.

Alkotó: Bihari László

http://rajzmania.hu

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!