Három barátnő, egy varázslatos termékenységi szobor, és ennek eredményeként három terhesség.
Milly Johnson regényeit nagyon szeretem, mivel szenzációsan érzékelteti a történeten és párbeszédeken keresztül a szereplők jellemét, hangulatát. Minden egyes hősről elhiszed, hogy olyan amilyen, nem kételkedsz benne, hogy léteznek ilyen emberek a világon.
De hát na, azért a sztori kezdete, mely szerint az egyik barátnő nagyon szeretne teherbe esni és a sok sikertelen kísérlet után megkéri másik két barátnőjét, hogy kísérjék el egy ősi termékenységi szoborhoz, majd a kirándulás után mindhárman terhesek lesznek, itt egy kicsit elszakadt a tőle megszokott realizmustól.
Kivételesen majdnem egy hétig tartott elolvasni ezt a könyvet. Két oka is volt. Nem kötött le annyira a történet, nem igazán voltam kíváncsi a következő lépésükre. De a másik ok lehet talán az első kiváltója: mikor végigmentem a könyv első oldalán, akkor ugrott be, hogy én ezt a könyvet már olvastam valamikor nagyon nagyon régen.
Szerencsére olyan az agyam, hogy csak az élet legfontosabb dolgaira emlékszik, így bár olvasás közben ismerősek voltak a jelenetek, de sosem tudtam volna megmondani előre, mi lesz a következő lépés.
Helen nagyon szeretne gyereket, és bár a mélyben nem tökéletes a házassága, míg a felszínen ők az álompár, mégis reménykedik abban, hogy a gyermektől visszaáll majd a harmónia férjével.
Janey imádja a munkáját, és egyáltalán nem szeretne gyereket, míg a férje hatalmas álma, hogy végre legyen utódjuk, de Janey-t a karrierje is visszafogja ebben, hisz pont előléptetés előtt áll.
Elizabeth egy mogorva, pikírt, mindenben rosszindulatot látó negyven felé közeledő nő - mint ahogy a többi barátnő is közel van a negyven éves korhoz -, és semmi másra nem vágyik, csak szabadságra, egyedüllétre, ezért a legnagyobb szerelmét is eltávolítja maga mellől, mert nem bízik a férfiakban egy régmúlt titkolt történet miatt.
Nos, voltak a regényben olyan részek, amit nem akartam volna olvasni, hisz azért merülök bele a regények világába, hogy hitet kapjak, ellazuljak, így a családon belüli agresszív történetek, a nárcisztikus emberek egyáltalán nem lelkesítenek olvasás közben, és nem érzem jobban magam attól, ha megértek bizonyos attitűdöket.
Szóval a regénnyel talán ezért haladtam lassan, mert nem kívánatos dolgok szerepeltek benne, és nem kaptam meg azt a könnyed, de mégis feltöltő dinamikát, amit egyébként nagyon szeretek a szerző műveiben.
Ha el szeretnéd olvasni ennek ellenére drága Olvasó, akkor tudd, hogy 5 pontból nálam ez most 3-at érdemel.
Gyönyörű napot kívánok Neked :)
Lami
