Azonnal megszoktam írni a könyvajánlóimat, ahogy elolvasom az utolsó oldalt egy regényben... de ez most nehezen ment....
Már körbe sétáltam a kertet többször, hogy legalább fejben megfogalmazzak egy érzést, ami bennem maradt a könyv után.
Nem azért, mert egy szenzációs regény. Nincs köze a szavak nélküliségemnek ahhoz, hogy félig meddig igaz történetet tartottam a kezeim között.
A döbbenet van bennem leginkább. Egy nő acélos határozottsága, szenvedélye, férjének tett ígérete, mely nem engedi eltántorítani attól, hogy híressé tegye Vincent Van Gogh munkásságát.
Tanultunk a festő ecsetkezeléséről, besorolták egy stílusirányzatba, megismerhettük, hogy hányféle módon tudta kikeverni a sárgát, megtudtuk, hogy a napraforgó az igénytelensége ellenére a legszívósabb, és legtündöklőbb életigenlő virág.
De arról vajmi keveset lehetett olvasni, hogy ezek mind az enyészetté lettek volna, vagy végezték volna sátorponyvaként, ha nincs egy nő, aki egész egyszerűen elhatározta magát, hogy addig megy, míg meg nem ismerteti a világgal ennek a most már festő óriásnak titulált művésznek a színgazdagságát.
Johanna Van Gogh, Vincent Van Gogh öccsének, Theonak volt a felesége. Egész életében a szeretet motiválta. Boldoggá tenni férjét, megszerettetni magát a bátyjával, hogy tudja, jó kezekben van, csodás feleség őrzi mindennapjait, és mellette a legkiválóbb anyaként egy boldog gyermeket neveljen fel.
Vajon mi fűti az embert, ha elhatároz egy célt? Nem a pénz, sem a hírnév, sem kósza szenvedély, hobbi.
Tesz egy ígéretet férjének, Theonak, aki halála előtt már találkozni sem akar feleségével olyan elmeállapotba kerül, de a nő mégis megtesz mindent, hogy ne hagyja őt cserben, és megvalósítsa férje álmát.
Levelek, visszautasítások, gúnyolódások, hogy nő létére ő akarja Van Gogh képeinek az érdekeit képviselni. Fáradt utazások Európában, majd Amerikában. De ő megy, és megállíthatatlanná válik.
Hogy eléri-e célját, ez nem kérdés, hisz ha nem így lenne, nem ismernénk Van Gogh festményeit. És hogy mindezt egy olyan nőnek köszönhetjük, aki nem értett a művészethez, a festészetben csak a szépséget látta, de dilettánsként tudott csak beszélni róla, ez minden döbbenetet felülmúl.
A könyvben két idősíkon fut a történet. Az egyik a fent említett Johanna története, aki a végén már keményen küzd a dicső befejezésért. A másik szál napjainkban zajlik, ahol Emsley sorsát követhetjük végig, aki megkapja haldokló nagymamájától, - aki nem mellesleg korának ünnepelt, ultravagáns festőművésze volt -, azt a dobozt, amiben Johanna kézírásos napjója van egy pici festménnyel.
Emsley szakít barátjával, akivel társtulajdonosok a cégükben. Hogy milyen színes, művészi barátok lesznek társai az úton, kiderül-e, ki volt a nagyapja, és sikerül-e volt társát kivásárolni a cégből, talán ez sem túl rejtélyes. Bár gyengéd ez a vonal, de erős párhuzam van a két nő között abban, hogy mikor kitalálnak valamit, egyetlen hangot sem hallanak meg a külvilágból, mely le tudná őket beszélni a céljuk megvalósításáról.
Azóta is azon gondolkodom, honnan ez a hang, ez az erő, ez az elhivatottság, mely ilyen elszánttá tud tenni embereket. Fantasztikus élmény volt drága Olvasó, hatalmas szeretettel ajánlom ez a könyvet :)
Lami
