Másfél hétig tartott kiolvasni, utáltam, untam, és az utolsó 50 oldalt érdeklődve olvastam el.
Backman általam először kézbe vett könyve után boldogan nyúltam ehhez a regényhez, minek után kiolvastam az Itt járt Britt-Marie művét. Elvárásaim voltak. Ami nem tudom, hogy jó dolog-e, de mivel annyira megkapott az első tőle olvasott regény, ezért szerettem volna ezt a könyvét is kedvelni.
Nos, akinek bejön a Harry Potteres világ, bírja a meséket, meg tudja jegyezni a különféle meseországok és tündérek, királyok nevét, nekik nagy szeretettel ajánlom.
Azoknak is öröm lesz az olvasása, akiket nem zavar, hogy a könyv utolsó harmadában jön végre valami pozitív gondolat: és szája körül megjelent valami ránc... szerintem mosoly lehetett - szólt a könyv többi oldalához képest csillámpónisan vidám sor.
A könyv szereplői mintha nem akarnának a jelenben élni, és nem érdekelnék őket a jövő. Szeretem azokat a regényeket, ahol egy nehéz sorsból feláll valaki, és utat mutat az újra kezdésre, vagy éppen a regény folyamán ismerjük meg, miket kell átélnie, és szépen lassan elkezdjük tisztelni a főhőst a kitartásáért, erejéért.
Elsa egy majdnem 8 éves kislány, aki más, aki fura, akit nem fogadnak el az iskolatársai, így igen gyors futónak kell lennie, hogy ne kelljen mindennap újabb monoklival hazamennie, amit a furcsaságáért kap napközben. Elsa brutál intelligens, és számomra túlontúl értelmi és érzelmi fejlett emberke, kinek szinte a gyermekkora csak a nagymamával szőtt Félálomország meséiben zajlik.
Egyetlen barátja, imádott nagymamája mikor meghal, leveleket hagy hátra a ház lakóinak, ahol élnek. Ismerve a történeteket, senki nem lepődik meg azon, hogy mindenkitől bocsánatot kér. Ezeket a leveleket Elsa-nak kell megtalálnia és eljuttatnia a címzetteknek. Erős határozottsága miatt mindenki levelének a tartalmát ismerni akarja, és folyton vannak kérdései, amikre szép lassan megkapja a választ.
Megtudja, mitől olyan merev Britt-Marie (tralala, ebben a könyvben is megjelenik a láthatatlan morzsákat eltűntető középkorú hölgy :) ), miért fél mindentől a furcsa beszédű behemót, hogyan lehet szeretni azt a gyermeket, aki az életére tör szüleinek, miért néz ki valaki úgy mindig, mintha be lenne rúgva, és miért nem hagyja el a házat az agglegény, vagy éppen a mindenki által imádott embert miért utálja mégis Elsa.
Nos, ha nem kellett volna a Félálomország történeteibe belegabalyodni, még azt is mondhatnám, hogy ismét egy érdekes, személyiségeket szépen összekapcsoló, meglepő fordulatokkal teli könyvet kaptunk az írótól.
Nekem ettől a mesevilágtól nehéz volt, és mivel úgy éreztem sokáig, hogy itt senki nem akar boldogan élni míg meg nem hal, ezért brutál nyomasztó volt a sztori. Aztán persze a végén, talán az utolsó 50 oldalnál már kezdett enyhülni a szomorúság, de hát odáig el kellett jutni valahogy.
Hogy ajánlom-e? Akit vonz a mesevilág, nekik 5-ből 5 pontot adok, hogy olvassák el. Akik inkább az emberek változásaira, történeteire kíváncsiak, nekik 4 pont, és ezt a könyv első kétharmada közben meg sem adtam volna, szóval el kell mondjam, igen kitartó voltam, és valójában ezt kívánom Neked is drága Olvasó :)
Remek olvasást kívánok :)
Lami
