Tegye fel a kezét anyaként, akinek még soha nem volt rossz napja, ezért sosem hibázott....
Ismét sikerült belefutnom egy olyan könyvbe, aminek a fülszövege alapján mindenki kaphat az élettől egy újabb esélyt, hogy rossz anyából jó anyává váljon.... na de aztán elkezded olvasni, és haragszol az egész rendszerre, aztán magadra, hogy előtted a könyv, majd a regényíróra, hogy ilyen beteges gondolatai vannak, de mégis végigviszed a könyvet, mert piszkosul hiszel a boldog végkifejletben, és nemhiába hoztak annyi áldozatot az anyák, a végén minden rózsaszínbe fordul.
Frida egy kínai bevándorló családból származik. Ez a történet szempontjából leginkább azért fontos, mert az alázat, a csendesség, a mások iránti tisztelet és elkötelezettség nem engedi, hogy szembeforduljon bárkivel is, vagy saját életét merje élni.
De egyszer elszakad a húr. Pár hónapos kislánya nyűgös, egész nap sír, Frida képtelen a munkára koncentrálni és semmi másra nem vágyik, csak egy kis csöndre. Beteszi a járókába a gyereket, és elmegy egy kávéért, majd beugrik a munkahelyére, és a rövidre tervezett útból egy két órás kiruccanás lesz, amit jelentenek a szomszédok a hatóság felé.
Fridának választania kell: vagy örökre elveszik tőle a gyerekét, és a férjének és új barátnőjének adják, vagy vállal egy egy éves bentlakásos kiképzést, ahonnan jó anyaként távozhat.
Az ember az egész regény alatt dühöng. A történet földbe döngölő, nem érti, hogyan találhat ki egy író ennyire lehúzós történetet, márpedig az olvasás számomra egy szépséges, lélekemelő elfoglaltságot kell, hogy jelentsen.
Hogy miért nem dobtam félre, és hagytam el az egészet? Most jöjjön a glória fejem fölé, de ha hiszed, ha nem, drága Olvasó, miattad mentem végig a könyvön. Akartam tudni a végét, és szerettem volna tudni, hogy ajánlom-e Neked tiszta szívvel, vagy nagy ívben lebeszéllek róla.
Nos, a másodikat fogom tenni.
Már maga az eljárás döbbenetes, ahogy a rossz anyákból a nem rájuk mért posztó ruhákban, silány ételekkel, fura babákkal egy keményen szigorú közösségben jó anyákat akarnak faragni, miközben a szeretetet, odafigyelést akarják megtanítani nekik.
Valaki kiabált a gyerekével, valaki pofon vágta, van, aki nem rakott rendet otthon, és ezért került erre a helyre a "kedves" feljelentgetők miatt. Vannak durvább esetek is, de a legtöbben olyan dolgokat tettek a gyermekük ellen, melyet végig sétálva egy 50 fős falu utcáján nem egyet találna az ember. Nem védem őket, csak maga ez az egész eljárás olyan szürke, béna, nyomasztó felhőt nyom a regényre, hogy valami elviselhetetlen.
Igyekszem nem spoilerkedni, de annyit még leírok, hogy többen öngyilkosok lesznek az egy éves kiképzés alatt. Olvasva a történetet ez érthetetlen. A céljuk, hogy visszakapják a gyereküket, és bár nem luxus utazáson vannak, de az írónő leírásai szerint valahogy nem érezni azt a keménységet, ami ezt indokolná.
Na és a vége... hát itt most káromkodnék, ha ezt megengedném magamnak írásban. Nos, érthetetlen, totálisan.
A lényeg: iszonyat negatív hangulatú, ijesztő, és a sok kamerás, jelentgetős epizóddal pedig erősen hajaz az 1984-re. Kell ez Neked, drága Olvasó? Ha igen, és kíváncsi vagy, milyen regény lett háromszor is jelölve az év legjobb regényére, de mindegyiknél csak jelölést kapott, ami azért legalább egy kis vigasz, hát vágj bele, de nálam az 5 pontból mínusz 10-et érdemel a könyv.
Gyönyörű szép napot kívánok :)
Lami
