A könyvnek elhittem, hogy néha az élet azért kusza, mert mások szenvedéseit kell feldolgozni.
Marlenka 77 éves idős asszony, három gyermek édesanyja, együtt vezetnek boltot a Városmajorban, és még mindig gyalog jár be minden egyes nap dolgozni.
Fürge, de bánatos. A teste még fiatal, de a lelke két éves korában már elfelejtett örülni az életnek. Állandóan nárcisztikus emberekkel hozza össze a sors apjától egészen a férjéig.
Férje halála után nem szabadul tőle, mindenhol ott látja maga körül. A gyermekei mintha vinnék tovább az anyjuk szomorúságát, furcsa szokásokkal, szorongásokkal, dühvel.
Finy Petra fantasztikusan írja le a jellemeket, a háború évei és a mai jelen kapcsolódásában az érzéseket. Minden egyes szereplőnek olyan hangot ad, amivel érezni az adott mondat hangsúlyát, erejét.
Nem vidám a könyv, sőt nekem nehéz volt. De rendkívül sodorta az embert az olvasás, a következő esemény megismerése, és elgondolkodtatott azon, amit az elején írtam: saját vagy elődeink megoldatlan bánatai nehezítik az életet?
Öt pontból simán ötöt adok rá.. és egy újabb nagyinégyzet a horgolt takaróhoz :)
Csodás olvasást kívánok drága Olvasó :)
Lami
