Egy apró gesztus, ami mosolyra fakaszt :)
Hogy miért jó adni, ezt nem kell senkinek elmondani. Amikor általad sikerül boldogság perceket okozni egy barátnak, házastársnak, szülőnek, gyermeknek, vagy akár egy idegennek, hát az aztán igazán mámorító érzés. Ráadásul, ha mindez váratlanul érkezik, akkor aztán igazán jól esően tud hatni.
Már tavaly tavasszal összeálltunk, hogy kézművesekkel és akvarellistákkal karöltve egy idősek otthonát tegyük barátságossá rózsa festményekkel. Idekattintva olvashatod azt a cikket, ahol beszámoltunk róla, milyen örömet sikerült szerezni ezekkel a festményekkel.
A magazin csapata évente többször csal mosolyt arcokra. Most az akvarellistákkal karöltve voltunk azon, hogy váratlanul, meglepetésszerűen adjunk valamit az embereknek. Összeültünk így négyen, és hatalmas lelkesedéssel, és vihogó nevetésekkel, vidámsággal megfestettünk közel nyolcvan képeslapot.
Ezeket szétszórjuk Budapest területén postaládákba, villanypóznákra felragasztva, buszmegállókba kiakasztva, amit bárki levehet onnan, és akár az ő napját ragyoghatja be a festmény és a rajta lévő üzenet, akár odaadhatja valakinek, akiről úgy érzi, nagy szüksége van rá.
Hogy milyen lesz a fogadtatása? Este, mikor a séta alkalmával elkezdtem a postaládákba berakni, egy járókelőnek is adtam. Teljesen megdöbbent attól, hogy egy vadidegen odaugrik hozzá, valamit átnyújt a kezébe, majd el is köszön tőle. Amikor meglátta, mit kapott, utánam kiáltott, hogy "nagyon köszönöm, jaj de kedves!". Szóval biztos vagyok benne, hogy egy reggeli munkába indulás, vagy egy fáradt hazaérkezés után is oltári nagy lendületet tud adni egy hirtelen jött aprócska kis gesztus :)
Ebben a nagyon rövid videóban pedig megnézheted, milyen képeslapokat készítettünk, és talán még ötletet is kapsz, mivel kedveskedj valakinek, akinek szeretnél örömet szerezni:
Akik részt vettek ebben a festésben:
www.facebook.com/Lamiakvarelljei
www.facebook.com/Kalimoni_artist
és Simon Zsuzsanna
További ötletekért kövesd az alábbi oldalainkat és iratkozz fel havi egy hírlevelünkre a magazin főoldalán:
facebook oldalunk,
youtube csatornánkat
Pinterest tábláinkat.