A könyv végéig azon hezitáltam, utaljam és elítéljem ezt a nőt, vagy tiszteljem és nagyra becsüljem a sikerért, amit elért?
Az utálatom és megvetésem részemről, mint egy olyan magánember részéről fogalmazódott meg bennem, aki egy ikonról szeretett volna olvasni, kinek kíváncsi volt mítoszára, hogyan tudott fennmaradni zsidóként a háború eseményei alatt is, majd tovább a szocialista közegben.
Aztán elkezdtem vállalkozói fejjel olvasni, és bár egy hétre félre tettem a könyvet, mert eszméletlen dühös lettem Rotschild Klára mentalitására, akit a magyar Coco-ként is emlegettek. Innentől fogva azonban teljesen másként értelmeztem minden megnyilvánulását, a habitusát.
Ő nemcsak életben akart maradni, hanem egy olyan brand-et létrehozni, mely az elérhető luxust jelentette Közép-Európában.
Az első döbbenetem, mely a könyv első része a 30-as évekről taglalt, az volt, hogy a világ változott, a technika fejlődött, de egy dolog még mindig ugyanaz: az emberek nem változnak, az influencerek ugyanolyan magasra tartottak magukat, mint manapság, a kiskapuk akkor is bejátszottak, egy céget alapítani hasonlóképpen lehetett, mint manapság. Ugyanúgy értéke van egy címlistának, egymás elé mennek a vállalkozók etikátlanul is, ha elő akarnak rukkolni egy saját ötlettel, nem szégyellték csellel elérni céljaikat.
Én főként a művészek, azon belül is a festőművészek, illetve a kézművesek világát ismerem. Amikor egy részben arról mesélt az író, Simonovics Ildikó, - mely sorok az egész könyv alatt hiteles forrásokból származtak-, hogy egy magasrangú ünnepségre tervezett ruhának a modelljét például két héttel előtte Rotschild Klára egy olcsóbb kivitelben megjelentette, és ebből mekkora botrány származott, hisz ki akart egy rangos eseményen ugyanolyan estélyiben szerepelni, (mikor ráadásul ő ötször annyit fizetett érte). Ennél a résznél felugrottak a mai világban megjelenő másolói projektek tömkelegei, melyet ráadásul most az internetes világban még keményebben tudják űzni az alkotók (?).
Ami még erősen döbbenetes ebben a nőben, és ez is igazolja, mekkora üzletasszony volt: sem nyelvet nem beszélt, sem rajzolni, szabni, és valójában varrni sem tudott. Ellenben életemben először Munkácsyról hallottam, hogy mekkora zsenialitásként üdvözölték a fotómemóriáját. Klára asszony szintén ezzel az adottságával, tehetségével volt képes lekörözni többek között versenytársait. A bemutatókon szereplő haute couture ruhák összes részletét képes volt "lediktálni" rajzolóinak több nap után is. Ők eleinte összesúgtak a háta mögött, hogy micsoda bolondság már, hisz ennyire nem lehet emlékezni minden részletre. Ahogy viszont fél év után megjelent egy külföldi divatmagazin lapján ugyanaz a modell az összes részlettel, amit Klára asszony lediktált, akkor látták igazolva ezt a fotómemória képességét.
Meglátta az apró részletek fontosságát, élvezettel gyűjtötte a külföldi bolhapiacokon azokat a darabokat, melyek másoknak felesleges kacatoknak tűntek, ő ellenben úgy beépítette modelljeibe, hogy saját munkatársai is ámulattal figyelték ötletességét.
Hogy emberként mit kaptam a könyv által a divatdiktárról? Kemény, küzdős, céltudatos nőt, aki időnként bár hiszti rohamaival félelembe kergette a körülötte élőket, mikor nem tetszett valami és letépte manökenjeiről a készülő ruhákat, mégis ő volt az az asszony, akit mindenki tisztelt és szeretett a környezetében.
Kemény és szigorú volt, de azokkal a dolgozóival, akik érezték rajta, hogy a legjobbat akarja nyújtani vevőinek, kiemelten emberségesen bánt. Családtagként tekintett beosztottjaira, és a saját családját is, bár gyermeke nem volt, de ugyanolyan hatalmas szeretettel fogadta rendszeresen otthonában és támogatta előrejutásukat.
Ha egy szóban akarnám sűríteni jellemét, ennyi lenne: üzletasszony. Nem raknék mellé semmilyen jelzőt, megjelölést, hisz ebben minden benne van, amivel érthetővé válik, hogyan tudott évente kétszer Párizsba utazni, ráadásul állami pénzen, mikor egy átlagpolgár három évente kapott a régi időkben engedélyt egy nyugati útra.
Megkedveltem.
Vállalkozói szemmel rengeteget lehet tőle tanulni, mint bármely más életrajzi könyvből, főként, ha valaki egy művészeti vonalon akar érvényesülni napjainkban.
A haláláról még egy pár szót szólnék. Nem látom szépnek, dekoratívnak, és ezt helyenként meg is említik mások is, hogy kifejezetten csúnya nőnek tartották (sőt, még a szomszéd 86 éves néni is így jellemezte, aki pedig mesélte, miilyen áhítattal ment el a Clara szalon előtt kislányként, és mennyire vágyott betérni ebbe a luxusvilágba). Öngyilkosságát hiúságának ítélik meg. Hogy őszinte legyek, bennem maradtak kételyek. Erős fájdalmaira, fogászati problémáira fogják rá, hogy emiatt vetette le magát a hetedik emeleti lakásának egyik ablakából. Elmerengtem azon, hogy az a nő, aki átélt élete elején egy kemény csatát, ahol apja egyik vásárlója megverte, és végül pénzbírsággal büntették tettéért, amely összeggel alapozta meg Rotschild Klára az egész üzletét, hisz ebből nyitotta meg apja boltja mellett a sajátját is, az a nő, aki képes volt zsidóként a háború közepén évente többször divatbemutatót tartani és átutazni Németországon és Franciaországon sárga csillaggal a kabátján, az a nő vajon tényleg képes volt amiatt véget vetni életének, mert nem akart kivehető fogsort magának hiúságból?
Tudom, elég hülye befejezése ez az ismertetőmnek, de maradt itt számomra ezzel egy nyitott kérdés.
Hamarosan barátnőimmel meglátogatjuk a ruháiból, fotóiból rendezett kiállítás, melyet ismerve most már néhány információt életéből, melyeket képtelen lennék itt mind felsorolni, teljesen más szemmel fogok végignézni.
Egyben hatalmas elismerése a könyv írójának, Simonovics Ildikónak, aki az elején még meg is említi, hogy többször felmerült benne, vajon érdekelni fogja-e az embereket ez az életrajzi ihletésű dokumentáció?
Igen, érdekelni fog :) Mindenkit, aki egy kicsit is többet szeretne tudni a divat, a vállalkozói szemlélet, a brand építés, a történelem, a szép ruhák világáról :)
További ötletekért kövesd az alábbi oldalainkat és iratkozz fel havi egy hírlevelünkre a magazin főoldalán:
facebook oldalunk,
youtube csatornánkat
Pinterest tábláinkat.
