Írország a hetvenes években, ahol a házasságon kívül teherbe esett nőket a világ kitaszította.
Teljesen mindegy volt, hogyan estek teherbe. Bántalmazás áldozatai lettek, vagy szerelemből estek meg. Írország elítélte azokat a nőket, akik nem kötöttek házasságot, és így akarták kihordani babájukat.
A második könyv, amit ebben a témában olvasok, és nemcsak az döbbent meg, hogy milyen körülmények között kellett élniük, dolgozniuk, vezekelniük, amíg nem szültek, hanem hogy ez nem egy fikció, hanem a közelmúlt történése.
A másik könyvről idekattintva tudsz olvasni.
A lányok semmilyen esetben sem tarthatták meg a babáikat, mindenkinek örökbe kellett adnia a csecsemőket. A lányok nem a saját nevükön mentek be a zárdába, mosodába, mindenkinek álnevet adtak, hogy ne ismerjék fel őket. A babájukat pedig egyik pillanatról a másikra elszakították tőlük, hiába is akartak ők felnevelni.
A történet két idősíkon fut. Az egyikben egy lány történetét olvashatjuk egészen a szüléséig, a másik szálon pedig Katie történetét, aki napjainkban lett özvegy, és hogy kitöltse az űrt az életében, előveszi azt a dobozt, amiben azokat a papír karkötőket gyűjtötte össze, amik egy év alatt, a hetvenes évek elején született csecsemők csuklóján volt.
Katie közel egy évet dolgozott egy ilyen zárdában. Hogy megtalálja a kis karkötők tulajdonosait, hogy hátha keresnék szüleiket, egy internetes portálon ad fel hirdetést.
Vannak, akik támadják, amiért képes volt egy ilyen helyen dolgozni, és vannak, akik hálával gondolnak rá, mert megtalálja egymást gyermek és anyja.
Brutálisan megrázó történet, ahogy a lányok hétköznapjairól, az apácák szigoráról olvasunk.
A könyvre öt pontból ötöt szeretnék adni, itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2026-os könyvtakaróhoz :)
