Életem első olyan könyve, ami egy levélregény... kivéve, ha Petőfi és Arany levelezését nem veszem számba tini koromból.
Az első oldalaknál fejtörést okozott, mennyire lesz élvezhető az a stílus, ahol a történések emailben, sms-ben íródnak. Az ember folyamatosan figyel, hogy ki kinek írt, és egy pillanatra sem tud ellazulni, mert nem mindegy, hogy Carl vagy Jade a feladó, vagy éppen Smith.
A történet Iris halála után játszódik a jelenben, aki 33 évesen rákban halt meg. Vezetett egy blogot az utolsó hónapjairól, amiket vagy kitett az internetre, vagy piszkozatban hagyta. Egyik utolsó kívánsága az volt, hogy Smith, a főnöke jelentesse meg könyv formában.
Ehhez engedélyek, szerzői jogok, "nem észre vett" asztali gépen nagy betűkkel megjelenő word dokumentum kellett JELSZAVAK felirattal.
Őszinte leszek: aggódtam amiatt, hogy le fog húzni a könyv, vagy éppen belefáradok ebbe a folytonos figyelésbe, hogy ki kinek címezte a leveleket. De egyszerűen vitt a történet. Fura (és tán modern) volt, hogy még a két ember közötti randiról sem leírásban, vagy párbeszédben tudtunk meg részleteket, hanem ahogy egymásnak írják meg az utóélményeiket emailben.
Iris nővére, Jade, és Iris volt főnöke kapcsolódik egymáshoz hol ellenségesen, hol megértően. Mindketten szerették őt, de mindketten másként, mintahogy utólag rájöttek, hogy szeretni kellett volna a lányt.
Tele van megbánással, önutálattal, újratervezéssel, szerelemmel, megóvással, megértéssel.
Azt nem tudom írni, hogy jó szórakozást kívánok hozzá, mert nehéz, elgondolkodtató, önmagunkat is visszatekintésre kényszerítő olvasmány. De olvasd el, drága Olvasó!
Lami
