Egy szerzetes és egy kurtizán felfedezi a rejtett üzenetet Botticelli Primavera festményén, ami veszélybe sodorja őket.
Luciana tizenhárom éves kora óta a testét árulja Firenze utcán. Szüleit nem ismerte, csak annyit tud a múltjáról, hogy egy palackban érkezett Velence városából a folyón.
Gazdag ügyfelei, pimaszsága és szépsége boldoggá teszi életét, szereti a "munkáját".
Az egyik gazdag ügyfele megkéri, álljon modellt Botticellinek Flóra megfestéséhez a Primavera képéhez. A lány a festés végén elejt egy megjegyzést, amitől a festő kiborul, ezért nem fizeti ki őt. A lány bosszúból ellopja a Primavera vázlatát.
És innen beindul a történet, hullanak a fejek, ahol csak megjelenik Luciana.
Véletlen bajba sodorja az éppen felavatásra váró szerzetest, Guidot.
A 15. századi olasz tartományok közt menekülnek Velencétől Genováig, Firenzétől Pizzáig.
A regényben valós történetek és szereplők is megjelennek, például Kolumbusz Kristóf is, de a fiktív szerelmi szál is vezeti a történetet.
Az elején nagyon tetszett a regény. A szabadszájú kurtizán, a pörgős történetek mind olvastatták magukat. De aztán a közepe... hát az leült nálam. Így bár folyamatosan néztem a Botticelli képet is, figyeltem a szimbólumokat, amikről szólt a történet, és örömmel fedeztem fel a jeleket, de a túl sok leírás, a gépekről, tájakról, számomra teljesen ellapították a regényt.
Szóval öt pontból négyet szeretnék rá adni, mert bár a könyvet az ötszáz oldal helyett háromszáz oldalon át szívesebben olvastam volna, ellenben érdekes volt az olvasás közbeni kutatómunka. Itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2026-os könyvtakaróhoz :).
