Egy regény, aminél folyton szólni akarsz a főhősnek, hogy "Neeeee! Ne csinálj bolondságot!"
Greta húsz év múlva tér vissza arra a helyre, ahol fiatalként élt. Egy baleset miatt teljesen elveszett minden emléke, így csak lassan kezdi felismerni a régi arcokat, az ismerős helyszíneket.
Elmegy egyedül sétálni, amikor egy fa tövében meglát egy sírhelyet, ahol egy gyermek nyugszik. Ettől fogva lassan kezd mindenre emlékezni.
Lánya, akivel együtt élt a balesetéig, híres színész lett, és már négy éves kora óta a kamerák előtt éli az életét. Greta a legjobbat akarta neki, így semmi másra nem fordít figyelmet, csak a karrierje egyengetésére, és nem veszi figyelembe Cheska, a lányának az állapotát, ahogy egyre furcsább dolgokat művel.
Greta párkapcsolatai mintha folyamatosan rossz irányba akarnák terelni. A gyermeke apja, akit mindenki elől titkol, a leendő férje, aki a gyereke miatt veszi feleségül. De ott van neki David, az örök barátja, aki mindig mellette áll, a balesete előtt és utána is folyamatosan egyengeti életét.
Hát, Lucinda Riley-tól ez volt a második könyvem. Érdekes, hogy nem egy rózsaszín regény egyik sem, tele ellenszenves szereplőkkel, göröngyös utakkal. Ellenben, mégha a végük sem annyira szirupos, fergeteges olvasni a sok csavart, a jellemeket. Úgy ábrázolja a szereplőket, hogy az utolsó mellékvágány sem hat semlegesen az emberre.
Öt pontból totál egyértelműen ötöt szeretnék rá adni :) Itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2025-ös könyvtakaróhoz :)
