Egyetlenegy gondolatot viszek magammal a könyvből, ezért igen rövid lesz ez a könyvajánló.
Pál Ferencnél olvastam, hogy hiábavaló azt mondani, hogy "én tanár vagyok, én ügyvéd vagyok, én eladó vagyok, én vízszerelő vagyok."
Ezek mind akkor számítanak, ha van kapcsolódás.
Az egó fontosságáról, és a körülöttünk lévő emberek kapcsolatáról ír.
Én akkor mondhatom magamról, hogy festőtanár vagyok, ha vannak emberek, akik igénylik a festészeti technikák megismerését.
Egy ügyvéd csak akkor élvezheti titulusát, ha vannak ügyfelei, akiknek szüksége van a jogi segítségre.
Sorolhatnám még, de inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy senki nem lehet önállóan sikeres, eredményes, ha nincs kinek átadnia, nincs kivel megosztania, nincs rá szükség.
Minden embernek kell a társaság, a közösség, hogy az igazi énjét kibontakoztassa.
Vajon egy festő elmondhatná magáról, hogy ő festő, ha soha senki nem látta még a képeit? Egy író nevezhetné magát írónak, ha a fiókja mélyére dugja a gondolatait?
A könyvre öt pontból hármat adok, de ezt csak magam miatt, mert igazából még egyszer el kell majd olvasni, hogy a többi előadó írásába is elmélyedjek.
Na de a nagyinégyzet az megvan hozzá a 2025-ös könyvtakaróhoz :)
