Jeff Kinney: Egy ​ropi naplója - könyvajánló

Két óra kikapcsolódás, két órára vissza a gyerekkorba :)

Véletlenül (?) bekerült a kosaramba, mikor nyelvkönyveket vásároltam. A címét már hallottam, láttam, hogy ifjúsági történet, de többet nem tudtam róla.

Az utóbbi időben nagyon beletrafáltam a rettenet könyvekbe, amiknek vagy a sztorija nem tetszett, és szívem szerint már hangosan veszekedtem volna a szereplővel, vagy a történet volt vontatott.

Nos, ezt a könyvet, ahogy megérkezett, kivettem a csomagból, ledőltem a nappaliban... és úgy maradtam egészen a könyv végéig :)

Közel két óra alatt kiolvastam, és bár igen vegyes véleményeket láttam róla, mikor utánanéztem végül, de én azok táborát bővítem, akik örömmel vették a laza, könnyed, ifjúsági szemszögből nézett világot.

Az illusztráció talán sok volt nekem, mert tényleg szinte mondatonként megszakította a szöveget egy-egy rajz, de még ez sem volt annyira zavaró.

Greg néhány hónapját követjük végig, a szeptemberi iskolakezdéstől, át a karácsonyi ünnepekig, a  barátkozásról, a klikkekről, és icipicit a szerelemről.

Imádtam, hogy feldobott, kikapcsolt, hangos nevetésre sarkalt :)

Nagy szeretettel adok rá az öt pontból öt pontot.

Itt pedig a 2025-ös könyvtakaróhoz egy újabb nagyinégyzet a borítója alapján :)

20250129 143905