Lehet elítélni a szülőket, amiért kihajtják a gyerekekből az utolsó szuflát is azért, hogy ne otthon nyomkodják veszettül a mobilt. Lehet mondani, hogy minden felnőtt a saját álmát szeretné megvalósítani gyermeke életében. A kölkök fáradtak, külön óráról külön órákra járnak.
Abban a pillanatban viszont minden károgó elnémul, mikor majdnem kétszáz gyermek produkcióját látja a színpadon, akiken látszódik az öröm, a lelkesedés, a precíz betanulási időszak gyümölcse.
Szóval lehet fújjogni, majd hatalmasakat irigykedni.
Nos, íme a valóságos verzió, vagyis következzen az élménybeszámoló egy "túlterhelt generáció" záróvizsga előadásáról.
Megvallom őszintén volt bennem egy kétely, hogy mennyire fogom élvezni a műsort. Többször végigültem saját gyerekeim fellépését, vizsgaelőadását, táncpróbáját, így a megélt emlékek miatt tisztában voltam vele, hogy minden anya és apa, nagyi, testvér, barát akkor lelkes, ha a saját csemetéjét látja szerepelni.
Egy barátunk meghívására mentünk most el, akinek kislánya is szerepelt az estén. Szerettük volna, ha örül, hogy mi is ott vagyunk, kíváncsiak vagyunk rá. Pocsék hazugság volt ez az indíttatás részünkről. Tudom, ne álszenteskedjek, hisz valójában ismerős volt a helyzet: megnézzük a leányzót, már alig várjuk, hogy ő lépjen a színpadra, tapsvihar, majd boldogan állunk fel a székünkből.
Szerintetek, mikor a fények kialudtak, és megjelentetek a gyerekek a színen, akkor az első kemény öt másodperc után, amíg tartani tudtam magam, utána mi tört fel belőlem?
Szinte alig láttam a színpadot a kicsit cikisnek tartott könnyeim miatt. Annyira megható volt, hogy a mai világban, mikor ennyire túlterheltnek, vagy éppen semmi iránt nem érdeklődőknek tartják az ifjúságot, azt látja az ember, hogy hihetetlen lelkesedéssel, örömmel, zsongva pörög isten tudja hány szoknya, fiú lábak dobognak ritmusra. Na, akkor és ott eszméletlen sebességgel lazán eltört a mécses.
Nem akarok ilyen könnyed szövegbe belemenni, hogy „van remény, nem minden fiatal nő fel ingerszegény környezetben”. De a konklúziója úgyis az lenne mondandómnak.
Valamit tudnak az ottani oktatók, hogy ilyen hosszú évek óta ennyi gyermeket tudnak maguk köré toborozni. És valamit tudnak, sejtenek a szülők, ha töretlen lelkesedéssel hordják gyermeküket hétről hétre az órákra, hogy megkapják azt a pluszt csemetéik, amit azok a gyerekek nem birtokolhatnak, akiknek szülei szerint túlterhelt nemzedék kezd felnőni.
Ezek a gyerekek tánc közben végig mosolyogtak, élvezték minden hangját a muzsikának, amire oktatójuk betanította.Lestek lefelé a színpadról keresve az ismerős arcokat, de közben töretlen könnyedséggel adták elő a betanult táncokat.
A produkció a Liget Táncakadémia záróvizsga előadása volt.
A fotók telefonnal készültek, és pechünkre a gyerekek végig mozogtak, így sajnos csak ebben a minőségben tudunk képeket prezentálni :)
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
