Egy erős nő, akit a a tragédiák sora sem tör meg, de az élet nem hagyja, hogy érzékenységét titkolni kelljen.
Ebben a következő regényben a második örökbe fogadott lány történetét ismerjük meg, ahogy nevelőapja halála után megkapja ő is a koordinátákat és tárgyat, amivel útnak indulhat megkeresni családját.
Ally a nővérek közül a legerősebb, akire mindig támaszkodhatnak a többiek. A tragédiák látszólag megtartják erejét, de amikor a vitorlázásra soha többet nem akar gondolni egy szerencsétlenség miatt, és visszatér a zenéhez, a lelke és ereje is kezd nyílni a lágyság felé.
A történet ismét két idősíkon játszódik, és romantikával és tragédiákkal tűzdelve ismerjük meg a történeteket. Ebben a regényben Norvégia a helyszín.
Anna, a múlt idősíkjának szereplője, imád énekelni. Ezt csak a tehenei élvezhetik, mert szüleinek sem lehetősége nincs arra, hogy képezzék, sem nem értenek egyet azzal, hogy egy nő tanuljon. Már megvan a vőlegénye is, amikor egy vendég érkezik hozzájuk, meghallgatja Anna éneklését, és azonnal felajánlja, hogy lakjon nála, és ő taníttatni fogja.
A történet akár rózsaszín is lehetne, amíg nem derül ki, hogy csupán a függönyök mögül ajándékozhatja énekhangját a híres színésznőnek.
Ebből igyekszik kitörni és közben megismerkedik a zenekarból egy férfivel, akinek az apja szintén nem támogatja a zenei karrierjét, hanem a sörfőzdéjét akarja ráhagyni.
Igen, szerelem, igen, szenvedések, igen rengeteg szomorú és megélt szép pillanatok.
Amiért most kevesebbet tudok erről írni: néha belebotlik az emlékezetem a sok névbe. Ha még csak nagyszúlői vonalig mennénk el, talán jobban tudnám követni. Ellenben egész az ükszülőket is meg kell ismerni, és mint sejtheted, ez annyit jelent, hogy tele lesz a regény nevekkel, mellékszereplőkkel. Hát ez néha megakaszt az olvasásban :)
Ellenben tetszik a kitartás, az erő, ami a főszereplőben van, és a változás bár nehezen érkezik meg jellemében, de egy könnyed ív mégis elviszi oda, hogy a keménységén enyhítsen.
A könyvre mindezek ellenére öt pontból ötöt szeretnék adni, itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2026-os könyvtakaróhoz.

