Kétféle ember típus van: az egyik követi a sémákat, a másik az ellentétje szerint él.
Nos, több könyvet olvastam az utóbbi időben az örökölt sorsról. Ez volt most az egyik legkönnyebben olvasható, nem kellett kibogozni azt a rengeteg idegenszót.
A történet, olvasmány, nem is tudom, minek nevezzem, a szerző saját élményein át mutatja meg, hogyan öröklődik tovább egy holokauszt túlélő sorsa, akiben a bántalmazások elhallgatást, majd agressziót váltottak ki.
Érdekes lett volna, hisz a mi szüleink ebben az időben születtek, és a nagymamáink, akikről az emlékeinkben az illatos cseresznyepite maradt meg, nem tudhatjuk, miket kellett a lelkükben hordozni évtizedeken át. Ezekkel az emlékekkel, kellett volna felnevelniük egy egészséges lelkű társadalmat, akik a mi szüleink.
Mivel itt a zsidó származás volt a központi vonal, ezért érdekes lett volna jobban megismerni az anya történeteit, ahogy beágyazódtak emlékeibe, és követte azok vonalán az életét. A lányával kapcsolata a leghidegebb, és legdurvább volt. De ennek nem kell egyértelműnek lennie, hisz sok esetben hallottunk arról, hogy az emberek pont az ellenkező dolgokat kezdik el tenni az életükben, mint amit ők kaptak.
A könyv végül mégsem adott magyarázatot, gyógyulási tippeket, megértést. Nem ismerhettük meg az anyát, és nem igazán tudtuk meg, hogyan gyógyult ki a lánya ezekből a sérülésekből, hogy ő már a családja felé nyitottabban, tisztábban tudjon fordulni.
Szóval az öt pontból mindössze egyet szeretnék rá adni, és itt pedig a hozzá horgolt nagyinégyzet a 2026-os könyvtakaróhoz.-.. hisz végülis elolvastam :)
