Ki nem szarja le, hogy mekkora szívet varázsolt a készítő a termékébe, hogy mennyi siker és kudarc után érkezett el oda, hogy végre egy remekművet hozzon létre?
Ha pedig azt vesszük, hogy a vásárlónak meg kell fizetnie azt a sok-sok évet, szenvedést, tanulással töltött időt, amit a kézműves beletesz alkotása árába, hát akkor szintén ki kellene, hogy szakadjon belőlem egy vulgáris megjegyzés.
De nem teszem. Itt leállok.
Inkább elmondom véleményem erről a neten keringő, és már többféleképpen feldolgozott kis táblácskáról.
Amikor beállsz a pékségbe valami igazán kenyérnek nevezett dolgot venni, akkor nem gondolkozol azon, hogy talán Párizsban tanult az öreg tulaj, és neked bizony most az útiköltséget is meg kell fizetned, amit az árba édesen belecsempészett.
És miért nem érint meg ez téged? Pedig ő tanult éveken át, elutazott a bánatba, hogy a legmenőbb helyen sajátítson el minden fortélyt. Akár még a cégérre is kiírt valami menő franciás nevet, hogy mikor belépsz boltjába már akkor földig hajoljál a megtiszteltetéstől, hogy vevője lehetsz.
Ezek mind hidegen hagynak téged. Te egy kenyeret akarsz venni, ami tényleg fedi a kenyérbe vetett elképzelt képet (ízletes, puha, meleg, kicsit talán lukacsos belül, ropogós héj). Neked ennyi kell, és nem egy árba beleágyazott sztori meg lélek.
Sántít a sztori a képzőművészeti alkotással párhuzamba hozva?
Pedig akik arra vágynak, hogy az ő kétkezi munkájukat, lelküket, szeretetüket, odaadásukat mind betehessék áraikba pont így gondolkodnak, mint a mi párizsi pékünk.
A vevőknek nem a minőség az elsődleges szó, amitől hátast dobnak. Az meg egyáltalán nem érdekli, hogy te kétrét görnyedve alkottál éjszaka, hogy a legszebb dolgot add majd át neki egy megrendelésnél.
Nem akarok hamis prófétának hatni, így megvallom, volt idő, mikor én is így gondolkodtam. Ha túl magasak az áraim valakinek, még mindig magamban mormolom azt a rohadt sok frázist, ami arra ösztökél, hogy az előző éveim munkadíját is valakivel kifizettessem, és hogy a belefektetett lelkem árát is valakin leverjem.
De nincs értelme. Higgyétek el!!
A vevőnek nem a minőség kell. Szarik a lelkedre. Magasról tojik minden olyan felkiáltásra, hogy szívet és lelket vesz, aki tőled vásárol.
Neki egy életérzés kell, mely az árudhoz kapcsolódik. Egy érintés, egy látvány, egy izgalmas jövőkép.
Különleges akar lenne, ha a te termékeddel lófrál az utcán, vagy rendezi be otthonát. Szeretné, ha kiemelkedne a tömegből egyediségével. Öröm tölti el a komfortérzésétől, amit te biztosítottál neki.
De piszkosul nem érdekli, hogy ezt a tudást te egy fél év, vagy húsz év alatt sajátítottad el.
Nem kérdezi meg tőled, mennyit görnyedtél a munkalap felett, amíg megtervezted, elkészítetted az árudat.
Nem foglalkozik vele, hogy egy tőled vásárolt alkotással téged is hazavisz-e.
Ezek álmok, csajok és pasik!!
A valóság sokkal egyszerűbb, bár talán munkásabb.
Szóval, ha már munkát említettem, akkor milyen szöveget kell nyomni, mikor reklámozni akarod egy terméked?
Legyen benne mindenféleképpen az egyediségre való utalás. Amit mi készítünk, abból valóban ritkán találni ugyanabból a darabból kettőt. Ha mégis, mert esetleg sorozatgyártással is foglalkozol, akkor úgyis kifejlesztesz egy olyan árat, mely tükrözni fogja ezt, de ez nem igazán jellemző a kézműves és képzőművészeti piacon.
Mondd el a leendő vevőidnek, milyen érzés birtokolni a terméked, mit tudsz neki adni, milyen életérzés keríti hatalmába egy árud birtoklásával.
Mikor te vásárolsz egy készítőtől, akkor mire alapozol? Érdekel téged az alkotó lelke, szíve? Ha azt mondja, azért kerül kétszer annyiba, mint a pontosan ugyanolyan másik készítőnél megvehető, mert ő igazán szeretettel alkotta meg, akkor tényleg képes vagy kinyitni a pénztárcádat keményebben?
Vagy inkább az számít neked is, hogy olyan fotón tálalja a munkáját, melytől egyből magadon vagy otthonodban látod a kiválasztott árut? Elolvadsz a soraitól, amiben leírja, milyen érzés tulajdonosának lenni egy-egy termékének? Ez izgat téged is jobban?
Ha igen, akkor miért várod el a te vevődtől, hogy szíved lelked vegye meg a minőségi cikkeddel együtt?
Tudom, nem nyerem el a hét szimpátia címét ezzel az írásommal. Viszont ismeritek azt az idézetet József Attilától, melyet most védőbeszédként írok le: „érted haragszom, nem ellened” :)
Szerző: Lami
