Művészetterápia - avagy egyszer fent, egyszer lent, majd művészet által újra fent
Művészetterápia - avagy egyszer fent, egyszer lent, majd művészet által újra fent

Ha elsőként a terápia szót szeretnénk értelmezni, akkor röviden ennyi a jelentése: gyógykezelés. Ha mindezt utána párosítjuk a művészettel, akkor már kicsit kezd elmenni egy ezoterikus vonal felé, ami nem feltétlen vesz jó irányt.

Hogy miért gondolom így, mindjárt kifejtem  Akik abban hisznek, hogy egy üveg víz alá tesznek egy feliratot, másnap megisszák a tartalmát, harmadnapra pedig az üveg alá helyezett szó fogja hatalmába keríteni őket, lásd, boldogság, egészség, gazdagság, gondtalan élet, szerelem satöbbi, azoknak valószínűleg a veséje totál rendben lesz a rengeteg folyadékbeviteltől, így a betegségek is elkerülik őket, mivel állandóan ki van mosva a szervezetük. 

Halleluja boldogság, oda a betegség, tiszta fejjel, egészségesen mehetnek neki az életnek! Nos, ezt erősen ezoterikusnak, hibás gondolatirányítónak, bekódolt gyógymódnak tartom.

Ha nagyon ki akarom tekerni ezt a dolgot, akkor azt is mondhatnám, hogy ez mégis működik. Viszont a valódi okok, a tényleges problémák, a megoldásra váró feladatok leginkább attól fognak átalakulni pozitív életsztorivá ebben az esetben, hogy egy egészséges test és elme erőteljesebben tud hozzáállni a kihívásokhoz. Ennyi, nem több. Ego egészségtől kicsattanó test, egészséges gondolatokat szül.

De görgess vissza, és nézd meg, hogy milyen oldalon is landoltál most? Ja, tényleg. Ez nem egy gyógyító website. Művészeti oldalon vagy, és nyugi, jó helyen.
A terápia a művészet területén is felütötte a fejét. Sőt, folyamatos oktatások, képzések vannak arra, hogy emberkéket tanítsanak meg, hogy tudnak gyógykezelni alanyokat a művészet varázslatos erejével.

Egy rövid mai tapasztalásom álljon itt előzetesen. Nagyon kemény hét van mögöttem. Egy dolog körül forog a fejem, és igen nehezen megy a feldolgozása, de rajta vagyok a pozitív oldalának a meglátásában. Erősen erre fókuszálok, mivel tényleg nem egy hétköznapi, „egy kiló vagy fél kiló kenyeret kell venni” helyzetről van szó.

Az élet megy tovább, amit lehet megteszünk. Folyamatosan kántálom magamban a megerősítéseket, hogy helyre billentsem az eseményt. 

Ma délelőtt elkezdtem lefesteni egy íróasztalt saját kis homemade technikával, házi krétafestékkel. A harmadik réteg felfestése után, mikor leültem pihenni, hirtelen az ugrott be, hogy órák óta nem gondolok a héten történt eseményre. A helyzet nem változott meg. A dolgok ugyanúgy állnak. Én viszont kikapcsoltam. Nem gondolkoztam, nem agyaltam, nem akartam rájönni a megoldásra.

Egy ilyen „nem odagondolós” időszak után minden esetben másként látunk dolgokat, és igen sokszor a pozitív megoldás is önkéntelenül beugrik. Elengedtük egy kicsit, nem fészkelődtünk a sárban. Lazán elkezdtünk repkedni, és mint a madarak, megszárítottuk szárnyainkat a napfényben, leráztuk a sarat, és könnyedebben repültünk át egy másik zöldellő ágra (óh, Istenem, remélem Jókaiék most hálásak, hogy kötelező olvasmánnyá emelték őket).

Nos, ettől a felismeréstől sokkal szabadabbnak, könnyedebbnek éreztem magam, vagyis attól, hogy megszabadulhattam egy pár órára a heti eseményen való agyalástól. 

Ha rövidre szeretném fogni ezt a cikket, akkor ide elköszönést is tehetnék be. Hisz a művészet lényege ez. Elterelni a gondolatainkat, pihentetni az agytornát, egy szépséget adó területen feltöltődéshez jutni. Nem direktbe, semmi szándékos gyógyítás által. Csakúgy, magáért a szépségért.

A művészet van akkora doktor, hogy baromira nem erőlteti ránk a gyógyulás folyamatát. Egész egyszerűen jön, minden keményen odaolvasó bűbáj nélkül.


Nemrégiben feltettem a kérdést a magazin facebook oldalán, hogy aki szeretné, írja meg, hogyan változtatta meg egy tragédia, nem éppen kellemes esemény után az életét a kreativitás, a művészeti alkotás.

A legtöbb beszámoló pontosan a fenti sztorimat támasztotta alá. Mint egy jutalomra, egy kiérdemelt ajándékra, úgy tekintenek emberek azokra a pillanatokra, mikor alkotással tölthetik az idejüket.

art therapy 227585 960 720

Az egyik levélíró az alábbiakat mesélte el:

„3 éves koromban anyukám megkérdezte, mit szeretnék sportolni, én rávágtam, táncolni vigyél. A tánc is alkotás, csak a testünkkel festünk, és még a zene is ott van nekünk. Az élet úgy hozta, hogy nem sikerült azt csinálni, amit szeretek, így kanyarodtam egy sokkal szárazabb irányba. De mindez megbosszulta magát, a lélek folyamatosan tiltakozik, és testileg is megbetegít. Így lettem krónikus vastagbél beteg. A táncművészetben a legfontosabb eszköz a testünk mellett a tükör. Most ezt a kettőt utálom a leginkább, de ha nem állnék oda a tükör elé a balettrúdhoz minden héten, akkor halott lennék. Ugyanis szép dolog, hogy csodás családom van, szeretnek, és dolgozhatok, de fel kell töltődni ahhoz, hogy adni tudjak az energiáimból. Ezért történik tehát, hogy 42 évesen, 20 kg felesleggel, teljesen átlépve komfortzónámat újra és újra visszatérek az egyetlen dologhoz, ami segíthet, a balettrúdhoz.”

Egy másik levélíró, kinek az életébe egy folyamat eredményeként, de mégis váratlanul lépett be a művészet, mint gyógyító elem, és azóta már nem arra „használja”, hogy gondjait feledje vele, hisz a vállalkozását is erre építette.

„Édesanyám beteg lett, a gyógyszerek mellé minden alternatív megoldást kipróbáltunk, használtunk. Így keveredtem az ásványok felé. Akkor kezdtem el ásványékszereket is készíteni.Sajnos Édesanyám itt hagyott 2015.01. havában. Na, az volt az a pont, hogy nem sok hiányzott, hogy bekattanjak. Minden gondolatom körülötte forgott.Éreztem, hogy valamit csinálnom kell. Teljesen bele merültem az ásvány ékszerek készítésébe.Mellé megtaláltam a decoupage technikát és a kettőt azóta is készítem.Bármikor, ha leülök a kis műhelyembe alkotni, teljesen megszűnik a külvilág létezni, minden gondom, bajom elszáll. Sokszor már annyi is elég, ha csak sorba rakom az ásványokat.”

A következő történetben egy alkoholista apa állandó ütlegelése, rosszul választott párkapcsolat, amit fel kellett dolgoznia az alkotónak:

„Gyerekkoromban általános iskolában kezdtem a rajz és a festés iránt érdeklődni. Otthon is szabad időmben farostra temperával festettem. Több kevesebb sikerrel. Édesapám alkoholista, nem nagy mennyiség ivó, hanem amolyan „mindig legyen egy kicsit a vérében” fajta. Nagyon sokat megvert minket a tesómmal. De főleg engem, mert én voltam a rossz, engedetlen gyerek, akit amúgy is kisfiúnak vártak, és a születésem pillanatában meg is pecsételődött a sorsom, melyet csalódás övezett. Nincsenek gyermekkori emlékeim, csak negatívak, a verések. Amikor a főiskolára jártam szünetelt az alkotási vágyam. A kapcsolataimban is a bántalmazó partnert kerestem. Majd találkoztam egy kedves ismerősömmel, aki szakember, elkezdtem hozzájárni beszélgetni és helyre jött az önértékelésem. Majd az ő ösztönzésére kezdtem el bő egy éve komolyabban festegetni. Munka, család mellett bosszantó, ha dúl az alkotási vágy és nincs rá idő! De várom...és megkönnyebbülök. Úgy érzem, még nem festettem ki magamból a fájdalmakat teljesen, még ehhez idő kell. Változok is hangulatom szerint, hol pozitív vagy negatív, esetleg társadalomkritika a kifejezni valóm. Mindenesetre mindegy hogy örömöt vagy fájdalmat festek, jobb, teljesebb ember lettem, kreatívabb, boldogabb és van én-időm, ahol csak a kép van és én!”

Hasonló történetekkel találkoztunk már, így ezer számra tudnánk leírni őket. Kinek mit jelent az írás, festés, tánc, kézimunkázás, agyagozás és még sorolhatnám.

A lényeg mindegyikben ugyanaz: kap az alkotó egy olyan részt a napjában, életében, mely csak az övé. A kifejezési eszközé, mellyel mind bánatát, mind boldog időszakát ki tudja tárni. Feltöltődik, és mindemellett teremt valamit, amit önmaga hozott létre.

Sokan piszkálják az amatőr alkotókat. Minek mutatják meg munkáikat, minek kérkednek a silány technikájukkal?

A válasz a fenti történetekben van. Nem mindenki akar híres művésszé válni, feltétlen pénzt keresni az alkotással. A művészetet, mint önmegvalósítást, terápiát, gyógymódot használják sokan arra, hogy teljesebbnek érezzék magukat, önbizalmukat és önértékelésüket helyrehozza és fejlessze egy-egy művészeti tevékenység.

Azzal, hogy egyre jobb munkákat ad ki a kezei közül az ember a gyakorlás és rendszeresség által, egyre teljesebbnek látja magát, önértékelése kiemeli őt az addig szerencsétlennek, lúzernek, „csak a szar ömlik rám” helyzetű énképből.

Aztán, ha ez a pálya még sikert is hoz neki, hát már duplán megérte gyógyszerek és vizes üvegek alá helyezett feliratok helyett alkotó időt felírni magának „receptre”.

massage 599532 960 720

(A cikk nem tartalmaz semmi tudományos írásból való ollózást, így egy egyéni, szubjektív látással közelíti meg a művészetterápia fogalmát. De ezt szinte felesleges is ide írnom.)

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg és kövesd facebook oldalunkat.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!