"Nyugi, nagylány!" - emlékezés Markos Péterre
"Nyugi, nagylány!" - emlékezés Markos Péterre

Ezt a mondatot már senki nem fogja nekem mondani olyan odafigyeléssel, mintahogy ő tette.

Markos Pétert lassan tíz éve, hogy megismertem. Az első találkozásunk alkalmával már kiosztott. De nem úgy, hogy az ember utána rohanjon tőrébe dőlni. Olyan beszólásai voltak, amitől tudtam, hogy a legjobb szándék és szeretet van mögötte.

Három kiállításomat is köszönhetem az ő segítségének. Az egyiknél teljesen meglepett, hogy megjelent a berendezésnél. Egyszer csak ott állt a kávézó bejáratában és elkezdtünk együtt dolgozni. Olyan dolgokat tanított meg nekem akkor, melyeket soha senkitől nem hallottam. Azóta tudom, hogyan kell felrakni a képeket helyesen egymás mellé, téma, formavilág harmóniájában.

Hogy miről beszélgettünk közben? Semmi konkrétumra nem emlékszem szinte, csak az érzésre, amíg együtt voltunk. Tiszteltem, szerettem, és baromi hálás voltam, hogy elfogadott.

Egyik megmaradt gondolatom tőle, mely a mai világban az életben maradásért nyelvcsapkodóknak teljesen érthetetlen: tudod, én mindig kimondom, amit gondolok, én ilyen szuicid hajlam vagyok.

Egy másik kiállításnál, melyet úgy volt, hogy ő nyit meg, már nagyon beteg volt. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy el tudjon jönni, és szinte az utolsó pillanatig vagy ötven telefont lebonyolítottunk, de a bürokrácia nem engedte, hogy eljöjjön. Viszont azt a kiállítást is ő rendezte be. Nem, nem volt ott. Folyamatosan küldtük neki a fotókat, hívtuk vissza telefonon, és ő egymás után instruált minket, mit hova tegyünk, és szerinte egy-két dolog baromság, amit kitaláltunk. És én imádtam ezért:)

Nem tudok róla semmit, csak azt, hogy szerettem.

Mogyorósi Fanni viszont jóval többet tud róla mondani, ezért álljon itt egy pár szó tőle: 

"Péter különleges érzékenységgel rendelkezett, amivel talál senki sem. Egyedi, csípős humorával megpróbálta jó irányba terelni többek között a művészet iránt érdeklődőket is. Próbált egy bölcs iránymutatást adni az általa megélt örömök és bánatai által.

Akiben többet látott és közel állt hozzá, segített abban, hogy továbbléphesse korlátait és merjen tovább lépni. Ezzel rendkívüli örömöt szerzett azoknak, akik ezen részesei lehettek.

Kreativitásával, ötleteivel mindig tovább tudta lendíteni az embert. Sokakban talán ellenszenvet keltett a csupasz őszintesége, de ha ezek az emberek valóban magukba néztek, szégyenkezve beismerhették jobbító szándékát.

Soha nem volt hajlandó átlagosan gondolkodni, mindig egyedi elképzelései voltak az élet dolgairól, ezt nem tudta befolyásolni semmilyen közösség vagy egyén.

Az értékes művészeti alkotások megismerésével és azok megértésével, élete során mindig is rendkívüli érzékenységgel foglalkozott. Mindig a lényeget ragadta meg. Mások számára érthetővé tudta tenni mindezeket.

Sokoldalú volt, hiszen különböző érzéseit, gondolatait, benyomásait képes volt az általa készített alkotásokban megjeleníteni, láthatóvá tenni. Gondolatai, benyomásai mellett a végsőkig kitartott.

Képes volt bármit odaadni, nem ragaszkodott semmi földi javához, csak, hogy örömet okozzon a másiknak.

Mondhatom, hogy példaképemként tekintettem rá mindig is, ő volt az, aki igazán hitt bennünk mindvégig.

Köszönöm neki azt a sok emléket, segítséget és tanácsot, mellyel gazdagította életünket. Hálásak vagyunk és leszünk mindazokért a pillanatokért, melyeket vele tölthettünk.”

Markos Péter (1948-2018.)

 A portré Mogyorósi Fanni munkája.

100 1351

Szerző: Lami

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy két hetente értesítést kapj a legújabb cikkekről!