„Az én életem egy kész regény.” - tudod hány embertől hallottam már ezt a mondatot?
Szerintem tízből kilenc száját hagyta el, a tizedik pedig ha nem is mondta ki, de így gondolta.„Az én életem egy kész regény.” - tudod hány embertől hallottam már ezt a mondatot? Szerintem tízből kilenc száját hagyta el, a tizedik pedig ha nem is mondta ki, de így gondolta.
Egyszer egy könyvkiadó vezetője nyilatkozta, hogy a legtöbben így érzik. Valaki ezt jól meg tudja írni, ergo tényleg könyv formájában látjuk sikersztoriját, vagy éppen vergődéseit. Valakinek ellenben sosem sikerül, és a nyafogós, válogatós könyvterjesztőket okolja, amiért nem láttak benne fantáziát.
Az élet nem egy parti séta. Odacsap, ahova csak lehet, ott edzi meg a lelket, ahol éppen éri. Kit keményebben, valakit light üzemmódban. De ez a könnyített verzió is zűrösnek hathat, ha az elszenvedőjét nem faragták kemény fából.
Elítélni nem kell senkit, aki a kisebb csapásoktól is jajveszékelve fut végig a falu utcáján fájdalomtól üvöltözve. Ő ennyit bír, kész. Lehet, belehalna más sztorijába, bár az is lehet, többet osztottak ki neki a drámai szerep habitusnál, ezért siránkozik, ha egy kis szellő csapdossa.
Saját élet, saját könyv, saját dráma, vagy épp komédia.
Olyan nincs, hogy burokban született valaki, ezért soha nem tapasztalja meg az élet ostorát. Külsőre lehet, úgy tűnik, van olyan ember, aki arany tálcán sétál végig az élet epizódjain. De a nagy francokat. Ez csak egy kívülre, és már csak az eredményeket mutató látszat.
A belső vívódások, megoldások, próbatételek, veszteségek, felállások sehol sincsenek kivetítve. Nem azért, hogy őt hősnek és szerencsésnek lássák. Egész egyszerűen szarik bele abba, hogy miket kellett kiállnia. Megy az útján, és egy célt lát, egy irányt vesz.
Írhatna a sikeres ember is könyvet arról, hogyan jutott el a csúcsra. Ja, és írnak is. Elmondják, milyen gondolatok vezérelték őket, hogyan küzdöttek meg a sárkánnyal. A balga ember mégsem tanul a példájából, hanem kibúvókat keres arra, miért könnyebb a másiknak, neki összejöhetett a boldog élet, de számára ezer kifogása lesz arra, amiért inkább bele sem fog az etalon példájának követésébe.
A szerencsétlen sorsú ember pedig miről is írna könyvet, mely sokak számára érdekes lehet? A szappanoperába illő váratlan jelenetekről, melyek előtt már éppen fellélegzett, majd hirtelen vágással a következő snittben megint azt veszi észre, hogy a küzdés sehol sincs még a vége felirathoz közel?
A lényeg: mindenkiben van egy könyv. Hogy ezt ki írta meg nekünk, és jól haladunk-e a lapok sorait követve főszereplőként, arra vannak mindenféle magyarázatok innen-onnan, földön kívül és fentről is.
Átnézve a szomszéd portáljára sokszor úgy gondolják az emberek, hogy a másiknak könnyebb, simább élet jutott. De ha bárki lapjaiba beleolvasnánk úgy igazán mélyen, észrevehető lenne az a rengeteg jelenet, melyre inkább választanánk a saját kis zűrös sztorinkat.
Senkinek sem könnyebb, vagy nehezebb, senkinek sem szürkébb vagy színesebb az élete. Mindenki a saját jelleméhez kapja meg a maga a könyvét.
Hogy ezt valaki megírja, akár okulására az olvasónak, hogy elkerülje az ő kijárt csapdáit, esetleg poénokkal tűzdelve, hogy legalább röhögjünk, ha már megélni nincs merszünk hozzá, vagy pusztán azért, hogy megmutassa a világnak, nincs egyedül, mással is megtörtént már hasonló eset, az már csak magán, a túlélőn/megélőn/átélőn múlik.
Hisz írni mindenki tud.
Regényt megírni már kevesebben.
Megélni a saját életét regényként viszont szintén mindenkinek adott.
Vajon hány ember fiókjában lapul az élete?
Szerző: Lami
Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!
