Kreatív madáretetők
Kreatív madáretetők

Szinte mindig is volt madaram, így a kertiekről is igyekszem gondoskodni.

Hogy ne csak simán kirakjunk a fák ágaira madáreleséget, mutatunk egy pár kreatív megoldást arra, hogyan tegyük még vonzóbbá a madarak számára a kinti eleséget.

A KerekesÉva Style alkotója nemcsak a textilszobrászatban jeleskedik, hanem az újrahasznosítás, a kert körül megmaradt száraz termések feldíszítésében is mindig valami nagyszerű ötlettel áll elő. Az egyik madáretetőt kukoricacsutkából készítette, míg a másiknál egy lopótököt dekorált ki igazán elegánsan.

Eva

Eva2

A Cream Design alkotója egy kiürült kakaós doboznak adott télies hangulatot. Ragasztópisztoly segítségével fagyos felületet alakított ki rajta, míg a dekorációt dekupázs technikával vitte fel rá, mely tökéletesen bírja az időjárási viszontagságokat.

Kriszta

Kriszta2

Jómagam pedig festőként két horgolható falapot dekoráltam fel, amit zsinórral körbehorgoltam és ebben várom minden hideg időszak beálltával a kerti madarakat, akik nagyon szeretnek megpihenni benne. A blogcikk borítóképe egyik akvarell festményem, amiből szintén látszik, mennyire szeretem ezeket a kis csiripelőket :)

20180923 135904

További ötletekért kövesd az alábbi oldalainkat és iratkozz fel havi egy hírlevelünkre a magazin főoldalán: 

facebook oldalunk, 

youtube csatornánkat 

Pinterest tábláinkat.

Kapcsolódó cikkek