Vásznat, festéket bárhová tudok vinni magammal
Vásznat, festéket bárhová tudok vinni magammal

Lami: Első erős és igen pozitív élményem veled kapcsolatban akkor volt, mikor egy telefonbeszélgetés alkalmával megkérdezted tőlem, hogy nem tartanak-e majd téged nagyképűnek, ha tartasz egy elméleti oktatást.

Teljesen lehidaltam attól, hogy ekkora tudással a birtokában valaki képes ilyen szerénységre és alázatra. Milyen emberi tulajdonságokat sorolnál a legfontosabbnak, amivel ezen a pályán, festőművészként, lehet érvényesülni?

Cene gál: Sokféle mentalitással lehet alkotni, ami visszaköszön a képek stílusában, de nem hiszem, hogy a habitus befolyásolja a végeredmény minőségét. Caravaggio gyilkos volt és mégis az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobbika. Én megpróbálok mindent úgy csinálni, hogy jól érezzem magam benne. Mindig van mit tanulni ezt mindennap érzem az állvány előtt.

Lami: Segítőkészséged határtalan. Rengeteg ember, mikor elismerésre méltó pozícióba kerül, sokan rajonganak érte, hirtelen ettől a dicsfénytől elveszíti addigi alázatát. Nálad ez egyáltalán nincs így. Nem egyszer volt, hogy felhívtalak, és te úgy válaszolta kérdéseimre, mint egy legjobb barát. Tudom, hogy neked nagy példaképet Sándorfi, akiről szintén így beszélsz. Vele hogyan ismerkedtél meg?

Cene gál: Nekem az, hogy segíthetek valakinek az természetes és én ettől nem leszek kevesebb. Évtizedek óta működtetek képzőművészeti klubokat és alkotótáborokat. Nekem nincs titkom, amit tudok technikailag azt bárkinek szívesen elmondom.
Sándorfi István egy nagyon jó ember és egy egészen kivételes képességű festő volt. Még kétezerben láttam egy festményét az interneten, írtam neki, aztán elmentem hozzá Párizsba. Ezután már rendszeresen találkoztunk Budapesten és Párizsban is.

Lami: Képeid sokszor szinte sorozatok. Kövek, virágok, vizes festmények. Van most valami, ami szintén ennyire izgat? De persze csak, ha publikus már így előre.

Cene

Cene gál: Igen, ciklusokban gondolkodom egy –egy nagy téma akár évekig is tarthat, amíg nem érzem azt, hogy az adott témában már nem tudnék jobbat készíteni vagy csak ismételném önmagam. Még tart a „kőkorszak” van benne bőven lehetőség…

Lami: Igen sok kiállítás van már a hátad mögött. A kezdő festőknek mit üzennél, miért érdemes megmutatni magukat a közönségnek ebben a formában is és nemcsak online felületen?

Cene gál: Engem egy kép addig érdekel még készül, de senki nem fest csak önmagának. A kiállítások nagyon fontosak. A műterem zűrzavarában nem látni azt, amit a kiállításon a falakon. Ott rögtön előbújik minden gyengeség, de a rendszer is, hogy jó nyomon jár-e az ember? Nagyon sok tanulsága van a kiállításnak. Nemcsak az, hogy tetszik vagy nem valakinek, hanem, hogy volt-e értelme egyáltalán megfestenem az adott képet? Az online felület egy lebutított világ, eleve a fotón elveszik minden kép mélysége és persze a finom tört színek többsége.

Cene 3

Lami: Mi a véleményed a tanulásról, az élethosszig tartó önfejlesztésről? Létezik-e olyan pont, mikor az ember elmondhatja magáról, hogy készen van, vagy esetleg mindig van újat tanulni?

Cene gál: Soha nincs ilyen pont, én mindig elégedetlen vagyok magammal. Persze sokkal könnyebben festek, mint 20 évvel ezelőtt, de teljesen mások az elvárásaim is. Folyton kísérletezem és próbálok ki olyan dolgokat, amik előrébb vihetnek. Itt nem lehet megállni, mert akkor semmi értelme nem volna az egésznek.

Lami: Egy tanítványom, akit felvettek Magyarország legnépszerűbb képzőművészeti szakközépiskolájába, azt mondta, hogy ő nem igazán akar festő lenni, inkább milliomos lesz. Tény, hogy nem könnyű ezen a pályán megmaradni, és csak (?) alkotni. De érdemes, gondolom, ez nem is vitatott részedről. Mi szükséges ahhoz ma Magyarországon, hogy az ifjabbak is lelkesen álljanak hozzá a művészeti pályához és megélhetést is lássanak benne?

Cene gál: Nem könnyű az tény. Nagyon sok időt, alázatot, figyelmet és tanulást kíván meg a festés …és itt nem lehet ugrani évtizedeket. Mindenért meg kell dolgozni szép lassan, és mint tudjuk időből és türelemből van a legkevesebb sok esetben a mai fiatalokban. De ez érthető, mindnyájan ilyenek voltunk. A festés egy manuális tevékenység, amit nem lehet könyvből, Youtube-ról, de még iskolában sem megtanulni. Csak nagyon sok gyakorlással. Persze vannak kivételesen tehetséges emberek, akiknek minden gyorsan megy.

Lami: Gondolom neked is a legtöbb festményed a saját gyermeked szinte. Ki tudnál-e emelni mégis legalább hármat, amikre a legbüszkébb vagy, esetleg érzelmi okokból a legközelebb állnak hozzád?

Cene gál: Mint említettem a kép engem addig érdekel, amíg készül, ezért az utóbbi hónapok képei állnak hozzám most érzelmileg a legközelebb.

Lami: Ha a jövőbeni terveidről kérdezhetlek, esetleg megosztasz velünk belőle valamit? Akár könyv, kiállítás, tábor, bármi, amivel mostanában foglalkozol.

Cene gál: Minden nap festek, ezért folyamatosan tervezek, jár az agyam. Könyvem nemrég készült, kiállításaim folyamatosan vannak itthon és külföldön egyaránt. Alkotótábort évente kettőt szervezek, egyet lakóhelyemen, Cereden, egyet pedig Korfun. Kéthetente járok Budapestre és a felvidékre Rimaszombatra, ahol 25 -30 emberrel dolgozom együtt a művészeti klubban. Vagyis nem unatkozom. Nekem az egész az életem a festés körül forog. Ami igazából foglalkoztat, a következő kép. Talán jövőre elmegyek a tengerpartra pár hétre és kibérelek egy házikót, hogy ott festhessem a köveim…nem vágyok nagy dolgokra, ecsetet, vásznat, festéket pedig bárhová tudok vinni magammal.

 Cene gál István további képeit az alábbi linken lehet megtekinteni:

https://www.facebook.com/cene.gal.istvan/?fref=ts

 

Alkotó: Cene gál István

Szerző: Lami

Ha tetszett a cikk, kérjük, oszd meg!